Évről évre jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban a tömegesen hazánkban telelő vadlibák. A főképp a Tiszántúlon jellemző kárt enyhítheti egy – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által kezdeményezett – októberben hatályba lépett, a vadászati idényeket érintő jogszabálymódosítás. A rendelet értelmében egységesítésre kerül a vadászható vadlúdfajok vadászati idénye, ellentétben a korábbi gyakorlattal, mely szerint egyes tiszántúli megyékben csak decemberben kezdődhetett meg a vadászatuk.

Mindamellett, hogy a gazdálkodók elkötelezettek a természeti értékek megőrzésében, évek óta konfliktust okoz, hogy egyes természetvédelmi jelentőségű állatfajok tömeges megjelenése lokálisan komoly gazdasági problémákat okozott. Magyarország bizonyos területein a téli vonulás következtében jelennek meg természetvédelmi érintettségű, ugyanakkor vadászható vadlúdfajok több ezer egyedes csapatai – jelentős mezőgazdasági kárt okozva. A tiszántúli megyék különösen érintettek ebben a kérdésben, mely kapcsán a MAGOSZ és a NAK egyeztetéseket kezdeményezett a jogalkotóval és a hatóságokkal. A probléma nagyságát mutatja, hogy például csak Hajdú-Bihar megyében a védett állatok által okozott károk több mint 10 ezer hektár nagyságú területet érintenek.

Egy rendeletmódosítás értelmében két hónappal tovább lőhetők a vadlibák Magyarországon

Mezőgazdaság, természetvédelem, vadgazdálkodás

A MAGOSZ és a NAK által kezdeményezett szakmai egyeztetések és kidolgozott javaslatok révén egy előremutató megoldás született ebben az agráriumot, az állami természetvédelmet és a vadgazdálkodást is érintő kérdésben. A tömegesen vonuló vadlibák által okozott kártétel mérséklése érdekében a NAK és a MAGOSZ javaslatot tett a vadászható vadlúdfajok vadászati idényeinek országos szintű egységesítésére, mivel több tiszántúli megyében az őszi időszakban azokra vadászati tilalom állt fenn, ami gátolta az eredményes védekezést. Mindennek nyomán született meg az Agrárminisztérium 38/2021. (X. 21.) AM rendelete, amely módosította – a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló – 79/2004. (V. 4.) FVM rendeletet.

Úgyszintén változtak az elejtési (teríték) korlátozások is ezen fajok vonatkozásában: az új előírás szerint nyári lúdból, vetési lúdból és nagy lilikből naponta, személyenként összesen legfeljebb 6 darab ejthető el, melyből a vetési ludak száma nem lehet több kettőnél.

https://www.youtube.com/watch?v=i5H83W5qkPc
Vadlibák vonulóban

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás