Két részletben fogják megkapni a dohánytermesztéshez nyújtott 5 milliárd forintos állami támogatást a gazdálkodók. 3,5 milliárd forintot nemzeti, a fennmaradó másfél milliárd forintos összeget pedig de minimis forrásból kapják majd meg a gazdálkodók.

A hektáronkénti átlagosan 900 ezer forintos támogatási összegből 600 ezer forintot a tárgyévben, 300 ezer forintot pedig a következő év első harmadában fizetik ki számukra.

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás kiesésével a kormány az átmeneti nemzeti támogatások segítségével biztosítja azt, hogy a termelők hozzájussanak a termeléshez szükséges támogatáshoz. Támogatás nélkül "szabadjára engedni" egy ilyen ágazatot súlyos hátrányt, végső esetben annak megszűnését jelentette volna - mondta Nagy István. Vélekedése szerint nemcsak a dohánytermelésben foglalkoztatott 20 ezer ember megélhetése került volna veszélybe, hanem elveszett volna a szakmába fektetett eszközpark és a gyakorlati tudás is.

Két részletben jutnak hozzá támogatásukhoz a dohánytermesztő gazdák
 

Idén még minden dohánytermelő várhat támogatást, mivel az eredetileg 2014-re meghirdetett, de 2015-ben kifizetendő támogatás keretében a Burley dohányfajtánál hektáronként közel 500 ezer forintot, a Virginia esetében közel 660 ezer forintot kaphatnak meg a termelők. A gazdálkodóknak ezzel kapcsolatban nincsen dolguk, a megemelt összegeket ez erről szóló rendelet megjelenése után várhatóan június végén utalja át számukra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a dohánynak nagyon fontos szerepe van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságában, az ágazat főleg alacsony iskolai végzettséggel rendelkező embereket foglalkoztat. A megyében mintegy 4 ezer hektáron termelnek dohányt, csak a nyírbátori térségben ezer hektárnyi ültetvényt gondoznak - mondta a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás