Hirdetés
Kétmilliárdos támogatás: megvannak a Zártkerti Program nyertesei
A Zártkerti Program elsődleges szándéka, hogy megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely az elhanyagolt területek újra gondozásba vételét, illetve a területek megközelítését segíti elő.Közel kétszáz nyertes
A Földművelésügyi Minisztérium döntése alapján az idén 198 nyertes önkormányzat valósíthatja meg a fejlesztési terveit. A közel három és félszeres túligénylés is azt jelzi, hogy országos szinten óriási igény mutatkozik a zártkerti területek rendbetételére, a mezőgazdasági hasznosítást segítő, infrastrukturális háttér megteremtésére – foglalta össze V. Németh Zsolt. A benyújtott pályázatok közül a legnagyobb igény Zala megyéből érkezett, 121 pályázat, összesen 1,1 milliárd forintot meghaladó összeggel. Utána következett Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megye, mindkettőből több mint 70 pályázat érkezett a programba.A döntést követően a nyertes önkormányzatokkal – az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva – támogatási szerződést köt a minisztérium, a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget csak ezután kaphatják meg a kedvezményezettek - számolt be róla a Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés