Nem a legsikerültebb év volt a 2013-as a burgonyatermesztők számára Magyarországon. Sőt, az elmúlt 10 év legkevesebb burgonyája termett, mindössze 443 ezer tonna. Az Eurostat most publikált friss statisztikájából megtudhatjuk, Európában hogyan alakultak a tavalyi eredmények.

Nos, a számokból az derül ki, hogy egy-két kivételtől eltekintve szinte mindenhol elmaradt a sokéves átlagtól a betakarított krumpli mennyisége. A szerencsések egyike Belgium volt, ahol az átlagnál 10 százalékkal több burgonya termett, illetve a volt-Jugoszlávia területén értek még el a gazdák jó eredményeket. Magyarországon az átlagosnál 25 százalékkal volt kevesebb az össztermés.

Mint oly sok mezőgazdasági vonatkozású listán, itt is Németország (9,7 millió tonna), Franciaország (7 millió tonna), Hollandia (6,8 millió tonna) és Lengyelország (6,3 millió tonna) zárt az élen. Érdemes még megemlíteni az ötödik Egyesült Királyságot, ahol 5,7 millió tonna burgonya termett. Néhányaknak meglepő lehet, hogy a felsorolt 5 ország felel az EU burgonyatermésének mintegy 70 százalékáért. Egyébként Magyarország a már említett 443 ezer tonnájával a 16. helyen zárt a listán az európai összevetésben.

Az idei várható burgonyatermés persze még nem ismert. Reménykedjünk, hogy az elmúlt két év átlag alatti eredménye után ismét sok krumpli terem majd az országban.

Az uniós országok 2013-as burgonyatermésének mennyiségét az alábbi táblázatban találja.

Ország

Termett burgonya mennyisége 2013-ban

(ezer tonna)

Termett burgonya mennyiségi aránya az európai össztermeléséből

Németország

9669,7

18%

Franciaország

6975

13%

Hollandia

6801

12%

Lengyelország

6334,2

12%

Egyesült Királyság

5685

10%

Törökország

3955

7%

Belgium

3428

6%

Románia

3234,5

6%

Dánia

1592

3%

Görögország

829,4

2%

Svédország

805,5

1%

Finnország

621,7

1%

Ausztria

604,1

1%

Csehország

536,5

1%

Portugália

480,8

1%

Magyarország

443,1

1%

Litvánia

420,3

1%

Írország

373,6

1%

Bosznia-Hercegovina

371,1

1%

Svájc

341,2

1%

Forrás: Eurostat

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás