Minimálisan ugyan, de olcsóbbak (3 százalékkal) lettek átlagosan tekintve a zöldségek a Budapesti Nagybani Piacon. A piacra kilátogatók ezen a héten is találkozhatnak kisebb-nagyobb áremelkedésekkel és árcsökkenésekkel is: a lecsópaprikáért például 19 százalékkal kell kevesebbet fizetni, míg a gumós zeller darabja 12 százalékos áremelkedésen ment keresztül.

Burgonya ára: a Fabiola fajta 7százalékkal lett olcsóbb, így 65 forintba kerül ezen a héten. A Laura 72,5 forintért, az Agria 75 forintért, a Cherie 132,5 forintért, míg az újburgonya 875 forintért lehet a vásárlóké.

Paradicsom ára: a gömb paradicsomot 510-530 forintért kínálják a kereskedők mérettől függően, míg a fürtös paradicsomért 570-595 forintot kérnek el.

Paprika ára: a tölteni való édes paprika kilója mérettől függően 680-810 forintba kerül, míg darabját 62,5-92,5 forintért lehet megvásárolni. A hegyes paprika darabja 105 forintos áron kapható, míg a lecsópaprikáért 590 forintot kérnek el.

Uborka ára, bébitök ára: a kígyóuborka kilója 335 forintba kerül, míg a bébitököt 16 százalékos árcsökkenés után 650 forintért lehet megvenni.

Leveszöldségek ára: drágult a sárgarépa! 9 százalékos áremelkedés után kilója 160 forintos áron kapható, a petrezselyem kilónként 490 forintért kerülhet a vásárlók kosarába. A gumós zeller kilója 185, darabja 190 forintért kapható. A karalábét 120 forintért adják a kereskedők darabonként. A petrezselyemzöld és a zellerzöld egyaránt 20 forintba kerül.

Sóska ára, spenót ára, kapor ára, cékla ára, torma ára: a sóska kilója 390, a spenóté 280 forintért lehet a vásárlóké. A kapor csokronként 40 forintba kerül. A cékla ára stagnál, továbbra is 100 forintért lehet megvenni, míg a torma kilója 600 forintért kerülhet a kosarakba.

Saláta ára: a fejes saláta darabja 6 százalékos árcsökkenés után 133 forintba, a jégsaláta 190, a Lollo Rossa és a Lollo Bionda pedig 170 forintba kerül.

Káposzta ára: a fehér fejes káposzta kilója 150-390, a vörös fejes káposzta 120 forintért lehet a vásárlóké. A kelkáposztát 380 forintért, a kínai kelt 280 forintért adják a kereskedők.

Retek ára: a hónapos retek 100, a jégcsapretek 270, a Müncheni sör retek 280, a fekete retek pedig 100 forintba kerül.

Hüvelyesek ára: a száraz sárgaborsót 220 forintért kínálják, a száraz tarkabab 700, a száraz fehérbab 680 forintos áron kapható.

Hagyma ára: a vöröshagyma kilója mérettől függően 72,5-80 forintért kerülhet a vásárlók kosarába, míg a lilahagymáért 150, a zöldhagymáért 110, a fokhagymáért 900, a téli sarjadékhagymáért 100, a póréhagymáért pedig 110 forintot kell fizetniük.

Gomba ára: a csiperkegomba 450, a laska pedig 650 forintért lehet a vásárlóké.

Újdonságnak számít a spárga megjelenése a Budapesti Nagybani Piacon! A fehér spárga ára 1000 forint, a zöld spárgáért pedig 1300 forintot kell fizetni.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás