Magyar kutatók a vízi ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemezve arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül az ökoszisztéma, vagyis melyik halnak mekkora a jelentősége a tengeri életközösségben. Az alkalmazott modell segítségével a fajokat számozott fontossági sorrendbe teszik. Ezt a halászati kvóta megállapításakor lenne fontos figyelembe venni. Japánban például már elindult egy olyan applikáció, amely segítségével egy szusi étteremben kiválaszthatjuk azt a fogást, amelynek elfogyasztása a leginkább fenntartható.

A Föld lakosságának jelentős része sok halat fogyaszt, így a túlhalászat a bolygó egyik legfontosabb ökológiai problémája. A nemzetközi együttműködés célja, hogy olyan halak fogyasztását szorgalmazza, amelyek hiánya a lehető legkevésbé árt az ökoszisztémának, vagyis amelyek a táplálék-hálózatban betöltött szerepükből kiindulva kevésbé hatnak a többi fajra - olvasható az MTA Ökológiai Kutatóközpont közleményében.

A túlhalászat csökkentéséhez is fontos lehet, ha a magyar tudósok kiderítik, melyik fajok mennyire fontosak a teljes életközösség fennmaradása szempontjából - képünkön sült halak

Az MTA Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatója, Jordán Ferenc és csoportja által kidolgozott módszerek nem kizárólag halakra és tengeri halászatra alkalmazhatóak. A fajok fontosságának kutatása továbbá hozzájárulhat a rendszerszemléletű természetvédelem megalapozásához is. Ez a megközelítési mód az egyes fajokat főként egy közösség részeinek tekinti. Jordán Ferenc a legmodernebb informatikai big data módszereket alkalmazza ökológiai kutatásaiban. Fő területe az ökológiai rendszermodellek elemzése például a hálózatelemzés segítségével.

Kiderül, az összkép szempontjából melyik halak fontosabbak

Egy összetett dinamikai rendszer egyes elemeit kivehetjük úgy, hogy a rendszer ne boruljon fel. Mások hiánya viszont a rendszer felbomlásához vezet. Eszerint vannak fontosabb és kevésbé fontos fajok. Ha pedig nem védhetjük valamennyit, akkor azokra kell helyezni a védelem hangsúlyát, amelyek a rendszer szempontjából fontosabbak, mint a kevésbé jelentősek - írják. Szerintük nemcsak a vörös listás (kihalástól veszélyeztetett) fajokat kell védeni, hanem akár olyanokat is, amelyekből adott esetben sok van, mégis megállapítható, hogy a teljes rendszer szempontjából kulcsfontosságúak. Az Ökológiai Kutatóközpont a Magyar Tudományos Akadémia egyik legnagyobb intézménye, amelyhez 3 intézet tartozik 300 munkatárssal.

A balatoni limnológiai intézet korábbi kutatásáról ebben a cikkünkben olvashat:

68-féle gyógyszermaradvány bárhol megtalálható a Balatonban
https://www.youtube.com/watch?v=1gS1tOWDVuc
Egy 2015-ös videó a Balatoni Limnológiai Intézetről

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás