Nem várt túljelentkezéssel zárult a Vidékfejlesztési Program keretében kiírt trágyatárolók építését támogató pályázat. A pályázóknak 5,6 milliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésükre, ezt – mint most kiderült – 281 győztes projekt között fogják szétosztani.

A támogatás célja, hogy a hazai állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak. Ennek hatására csökkenhet az üvegházhatású gázok kibocsátása, ammóniából is kevesebb kerülhet a levegőbe, valamint a felszín alatti vizek minősége is javulhat.

A szerves trágya tárolásának ezen módja már a múlté, korszerű tárolók építésére lehetett most támogatást nyerni
 

A pályázati felhívás azon mezőgazdasági termelőknek hivatott támogatási lehetőséget nyújtani, akik korábban még nem tudták megépíteni az előírásoknak megfelelő trágyatárolókat.

A hatalmas érdeklődés miatt a pályázat elbírálásához régiótípusonként, illetve üzemméretenként a támogatás odaítéléséhez szükséges minimum pontszámot kellett bevezetni. Jó hír, hogy a korábbi célkitűzést sikerült tartani, így a győztes pályázatok 90 százaléka mikro-, vagy kisvállalkozás, valamint családi gazdaság.

A győztes gazdák értesítése már megkezdődött, napokon belül mindenki a kezéhez kapja a támogatói döntéseket igazoló papírt.

Forrás: kormany.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás