Sokadik alkalommal vett részt 4 egyetemista fiatal egy mezőgazdasági gépeket gyártó cég versenyén. Idén egy működőképes kombájnt kellett megtervezniük és elkészíteniük. A hosszas munka meghozta gyümölcsét. A kerékpár meghajtású kombájn briliánsan szerepelt a megmérettetésen.

Négy zalai fiatal ismét nagyot alkotott egy mezőgazdasági cég által indított versenyen. Azért ismét, mert már két évvel ezelőtt is megmutatták tudásukat. Akkor harmadik helyen végeztek a megmérettetésen, idén azonban sikerült előrelépniük és a dobogó legfelső fokán találták magukat. A győztes gép nem más, mint egy kerékpár meghajtású kombájn.

Amikor először kihajtottak az utcára a mindennapinak egyáltalán nem mondható betakarító gépükkel, még a forgalom is leállt egy időre a kíváncsiskodó emberek miatt. A szerkezet egy kombájn, amely azonban egyáltalán nem hasonlít egy gabonatáblákon szorgoskodó betakarító géphez. Az sem nevezhető szokványosnak, hogy egy teniszpályán, teniszlabdákat ’takarít be’ gyakorlás címszó alatt.

Fotó: Gergely Szilárd (zaol.hu)
 

A gépet tervező fiatalok egyébként mind a négyen a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói 2 gépészmérnök, egy járműmérnök és egy villamosmérnök leosztásban. Tóth Balázs gépészmérnök ötlete alapján a kombájnt egy kerékpár köré építették fel, így egy oldalkocsis betakarítógép került ki a kezeik közül.

Ezt követően Szijártó Ferenc villamosmérnök palánta olyan elektronikával látta el a gépet, amely Bluetooth kapcsolaton keresztül, okostelefonról is működtethető. Így a kombájn távolról is vezérelhető. Egyébként a fiatalok által készített kombájn alkatrészei kísértetiesen hasonlítanak a szántóföldi nagytestvéreire. A különbség annyi, hogy nem növényeket kellett betakarítani a verseny során, hanem teniszlabdát és fakockákat.

Egyébként a verseny történetében először győzött úgy csapat, hogy egy pontot sem veszítettek el az összegyűjthető mennyiségből. Ezúton is gratulálunk a győzteseknek.

Forrás: zaol.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás