Gyakran téma, hogy az éghajlatváltozás miatt a jövőben más növények termesztésére kell átállni a mostaniak helyett. Ezt mondani könnyű, viszont valódi alternatívát nehéz találni, például a kukoricára is. Viszont ha kicsit belegondolunk, mégsem olyan nehéz helyettesíteni, a takarmányozásban - legalább is megoldhatónak tűnik.

A cirok Ázsia és Afrika trópusi területein nem takarmányként, hanem élelmiszerként használatos, a Világ többi részén azonban inkább takarmányként tekintenek rá. Nem áll messze ugyanis beltartalmát tekintve a kukoricától.

Lényeges különbség azonban a két termény között a fehérje- és a zsírtartalom. Fehérjéből valamivel több, míg zsírból kevesebb van a cirokban, mint a kukoricában. Az emészthetősége azonban rosszabb. Épp ezért a cirok magját valamilyen módon kezelni kell: őrléssel, előgőzöléssel, pelyhesítéssel, pattogatással, vagy éppen szárítással.

A cirok lehet a jövő kukoricája?
 

A cirok alacsonyabb rosttartalommal és eltérő összetételű aminosav-szerkezettel rendelkezik, mint a kukorica, valamint alacsonyabb a lizin- és kéntartalma. A treonintartalma megegyező a kukoricáéval, azonban magasabb a triptofántartalma és jelentős forrása vízben oldódó vitaminoknak is. A cirok kalóriatartalma rendkívül magas, kb. 86% (a szárazanyagban), ugyanez elmondható az emészthető fehérjére és az aminosavak arányaira.

Fontos érv még a cirok felhasználása mellett, hogy gyakorlatilag toxinmentes, míg a kukorica évjárattól függően kisebb vagy nagyobb mértékben tartalmazza a termést megtámadó gombák által termelt mikotoxinokat. Ezek az állati takarmányozásban és áttételesen az emberi élelmezésben kiemelt egészségügyi kockázatot jelentenek.

Látható tehát, hogy a cirok egyes tulajdonságaiban veri a kukoricát és mivel jól bírja a meleget, kiváló alternatíva lehet, ha éghajlatunk annyira megváltozik, hogy az már nem terem meg gazdaságosan hazánkban.

Forrás: euralis.hu, Cirok hírlevél, 2016/2.; tankonyvtar.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás