Hirdetés
Komoly pénz van a strucctenyésztésben
Hazánkban már önkormányzati szinten is kezd elterjedni a strucctenyésztés. Az érdeklődés oka, hogy az utóbbi öt évben megduplázódott a strucchús iránti kereslet Nyugat-Európában, így aki ügyes, jó pénzt zsebelhet be a tenyésztéséből.
A strucctenyésztésnek hazánkban már csaknem 20 éves múltja van. Elsősorban azért kezdenek a gazdák ennek a nagytestű szárnyasnak a tenyésztésébe, mert igénytelen, lucernát és szemes takarmányt is fogyaszt, valamint a téli hideget is jól tűri.
Az utóbbi időben viszont egyre jövedelmezőbb üzletnek tűnik a tenyésztése és ezt nem csak a gazdák, hanem több település önkormányzata is észlelte. A hajdúsági Monostorpályiban például a Start munkaprogram keretében kezdtek tavaly strucctenyésztésbe. 15 millió forintnyi támogatásból építettek karámot, vettek állatokat, valamint takarmányt. A település vezetői szerint a tenyésztést folytatják, ugyanis jövedelmező és még munkát is biztosít a munkanélküli embereknek.
Hirdetés
Már önkormányzatok is foglalkoznak a jövedelmező strucctenyésztésselInformációk szerint több hajdúsági település is szeretné követni Monostorpályi példáját. Sőt, a fiatal gazdák is ráállhatnak a strucctenyésztés nem túl rögös útjára, mivel már erre a tevékenységre is igényelhetnek támogatást.
Elsősorban Svájc vásárolja fel a strucchús javát, de már Anglia, Németország, Franciaország és Olaszország is jelentős érdeklődést mutatott e nem túl megszokott húsféle iránt.
Forrás: mno.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés