Az elmúlt másfél évtizedben megháromszorozódott a burgonya ára a magyar piacokon és boltokban, ráadásul Magyarországon évről évre kevesebb burgonya terem. De nemcsak nálunk, hanem az egész Európai Unióban. Még a hagyományosan legnagyobb termelőknél is ez a helyzet. De mi ennek az oka, és érdemes-e felkészülni arra, hogy ez már így marad?

Az Index cikkét szemléztük. Mi történt a magyar krumplival az elmúlt években? A hatvanas évektől kezdve leépült a magyar burgonyatermelés: amíg akkoriban még évi 2-3 millió tonnát is megtermelt a magyar mezőgazdaság, a 2000-es évek elejére fokozatosan évi 1 millió tonna alá csökkent az éves termelés, 2017-ben pedig már csak 341 ezer tonna volt. A KSH adatai szerint a vetésterület is jelentősen csökkent: a 40-es évek közepén még 315 ezer hektáron termesztettek burgonyát hazánkban, tavaly már csak 14,7 ezer hektáron, bár a termésátlag csaknem ötszörösére nőtt. Ugyan a fogyasztás is csökkent, azért nem annyira, mint a termesztés. Amíg a kilencvenes évek elején még csaknem másfélszer annyi krumplit evett meg évente átlagosan a lakosság, mint tavaly, amikor az egy főre eső fogyasztás nagyjából 30 kiló volt. Közben ugyanakkor többet is költünk burgonyára, mert miközben a fogyasztás mennyisége nem változott, az ára sokat ment fel.

Nagyot változott a burgonyatermesztés és a burgonyapiaci helyzet is az elmúlt 15 évben
Miért csökken Magyarországon a termés?

A cikk szerint egyszerre 2 trend befolyásolja ezt; ugyanis az Európai Unióban is jelentősen csökkent a termés, de a magyar termés visszaesése jóval látványosabb. A két dolog összefügg. Ugyanis a magyar termelők nem annyira versenyképesek, mint a nyugati-európaiak. Ennek okait taglalja a Burgonya Világ decemberi számának egyik cikke is, ami szerint míg a magyar gazdák hektáronként nagyjából 26 tonna burgonyát takarítanak be, a legnagyobb európai termelők ennél jóval többet, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Angliában 44 és 58 tonna közötti a hektáronkénti átlag.

Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke erről az Indexnek azt mondta, hogy a magyar burgonya év eleji „elfogyásának" jelensége azóta jellemző, mióta Magyarország az európai egységes piac tagja, tehát a nyugati konkurenciának való kitettség az egész régióban megteszi a hatását.

Miben jobbak a nyugati burgonyatermesztők?

Egyrészt jobb minőségű vetőburgonyát ültetnek (nagyobb arányban engedhetik meg maguknak a fémzárolt vetőburgonyát, míg a magyar gazdáknak sokszor csak utántermesztett rakó burgonyára van keretük), és a magas magyar áfa is drágítja a piacra kerülő terméket. Ezenkívül a nyugati burgonyatermesztés technológiailag is fejlettebb, „magasabb szinten gépesített", amit egyre kevésbé ellensúlyoz az alacsonyabb kelet-európai bérszínvonal a termelési költségeknél. Sőt, az utóbbi időben a munkaerőhiány komoly problémát okoz a magyar burgonyatermesztésben is.

Kevesebb növényvédőszer, rosszabb tárolási lehetőségek

A magyar termelőknek az is gondot jelent, hogy a hazai piacon kevesebb növényvédő szerből lehet válogatni (aminek az az oka, hogy a magyar engedélyeztetési rendszer bonyolultabb). Emiatt pedig gyorsan kialakulhat a károsítókban a szerrezisztencia. Ettől tovább romlik a magyar termelők hatékonysága.

Nyugat-Európában később van a betakarítás, és a klíma is kedvezőbb az áru tárolásához, ezért a magyar termelők ebben is hátrányban vannak. Ez azt jelenti, hogy a levegő páratartalma alacsonyabb Magyarországon a tárolási optimumnál, emiatt a burgonya gyakran vizet veszít, és a héj alatt foltos lesz, romlik a minősége.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás