Jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készítheti el az őstermelők személyi jövedelemadó-bevallását. Az ötlet egyszerűbbé teheti a gazdák dolgát azzal, hogy leveszi a vállukról a papírmunka terhét, így sokkal könnyebbé válhat az őstermelők adózása.

A változást a NAK kezdeményezésére vezették be

Tavaly nagyjából négymillió ember személyi jövedelemadó-bevallását készítette el a rendelkezésére álló információk alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A kormány a tervek szerint még több adózó adminisztrációs feladatait szeretné megkönnyíteni. Ehhez azonban szükség van a meglévő rendszer továbbfejlesztésére. Ez pedig több lépésben, több területen valósulhat meg. A bejelentésről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara weboldala számolt be.

Az őstermelők adózása sokkal könnyebbé válhat, ha a NAV készítheti el a személyi jövedelemadó bevallást - Fotó: Pixabay, Collin Weaver

A változtatás az elképzelések szerint lehetővé teszi majd, hogy megvalósuljon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslata. A tervek alapján 2018-tól a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készítené el a dokumentumot. Ez közel 350 ezer embert mentesíthet a bevallás készítés kötelezettsége alól.

Az őstermelők adózása sokkal könnyebb lenne az újítással

Az Országgyűléshez benyújtott indítvány emellett arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerüljön az szja-bevallás készítésének terhe, mivel a NAV minden adatot megkap a munkáltatóktól. Ezek alapján pedig a hivatal állíthatja ki a dokumentumot.

Az őstermelői tevékenység szabályait a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) kormányrendelet határozza meg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal weboldalán elérhető az új, frissített „Mezőgazdasági őstermelő magánszemély adózásának alapvető szabályai 2017” című információs füzet. A dokumentum a legfontosabb fogalmakat és az idei adózási, elszámolási szabályokat tartalmazza.

A felmerülő kérdéseket, ügyfél-megkereséseket továbbra is a NAV-hoz kell továbbítani. 

A vállalkozások a NAV-hoz is beadhatják az iparűzési adóbevallást

A kormányzat más módon is igyekszik enyhíteni a gazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. Az idén például már a NAV-hoz is benyújthatják a vállalkozások a helyi iparűzési adóbevallásukat.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás