A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a gazdák.

A határ szépen zöldell, a gazdák pedig már az utolsó simításokat végzik betakarításra használt gépeiken, ugyanis előreláthatólag akár hetekkel korábban is megkezdődhet az aratás. Márkli János, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője például elmondta, hogy június 24-re tűzték ki a gépszemle időpontját, onnan pedig a gépek egyenesen a szántóföldekre vonulnak, hogy megkezdjék az árpa aratását (normál esetben július közepén szokták aratni az árpát). Ugyan a búza még zöld, de a talajban van annyi tartalék nedvesség és az idő is van olyan meleg, hogy felgyorsuljon a szemesedés.

A napsütés viszont már kicsit több, mint elég. A búza ideális fejlődéséhez 20-25 fokos hőmérséklet szükséges, így a 30 fokos, vagy még melegebb hőmérséklet már kicsit sok a jóból, de ez egyelőre nem veszélyezteti a kultúrákat. A repce is szépen fejlődik, betakarítása valószínűleg időben el fog kezdődni.

Az árpa már szépen kalászol
 

A kukoricában már megtörtént a totális gyomirtás, már látszanak a sárguló gyomok. Amennyiben csapadékos marad az időjárás, úgy sajnos újabb gyomok fognak kikelni a kukoricában, amelyekkel komoly versenyt fog vívni a kultúrnövény. Amennyiben a kukoricának sikerül túlnőnie a gyomokat, nem várható nagy kártétel a szántóföldeken.

Visszatérve a repcére: sajnos a repceföldeken hatalmas területeket hódított meg a pipacs. Városi ember számára gyönyörű a látvány, de a gazdálkodók tudják, hogy ez jelentősen csökkentheti a repce terméshozamát. Hogy minek köszönhető a repcetáblákban felszaporodó pipacs? Márkli János szerint valamilyen okból hiba csúszott a gyomirtós kezelésbe, ezért tudott felszaporodni a szép, de annál nagyobb károkat okozni képes pipacs.

Forrás: duol.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás