Hirdetés
Korábban ehetjük a hazai primőrt, mint 15 éve – fejlődik a zöldségtermesztés
A vásárlók minden tavasszal nagyon várják a friss, hazai primőr zöldségek piacon való megjelenését. Erre már nem is kell olyan sokat várni, akár már április elejétől kapni lehet majd a boltokban a magyar termést. Ebből jól látszik a hazai zöldségtermesztés fejlődése. 15 éve jó volt, ha májusban került hazai termény a boltok polcaira és a piacokra.
A legnagyobb előrelépés elsősorban az üvegházi paradicsomtermesztésben figyelhető meg. Mára a hazai termesztők a legmodernebb technológiákkal dolgoznak, valamint nyitottak az újabb fajták termesztésére is. 15 éve még szinte kizárólag a hagyományos ’gömb’ alakú paradicsomot voltak hajlandóak termeszteni, mára viszont elterjedtek a fürtös fajták, valamint a cherry, a szilva és a koktélparadicsom is megvetette a lábát a piacon.
Érezhetően sokat fejlődött a hazai kertészet az elmúlt 15 évbenÉvente mintegy 130 ezer tonna friss paradicsom terem határainkon belül, amely szinte teljes egészében a magyar családok asztalán landol. A magyar zöldséget sokan részesítik előnyben, mivel java része vegyszermentesen, biológiai növényvédelem segítségével terem, így ízében és illatában, valamint beltartalmában is kiemelkedik a kínált zöldségfélék közül. De ez nem csak a paradicsomra igaz, a magyar retek, vagy épp saláta is sokkal jobb minőségű, mint a külföldi import termékek.
Hirdetés
Egyre jobb tehát a zöldségtermesztés és benne a termesztők helyzete Magyarországon. Ráadásul számos támogatással segítik őket, akár uniós szinten is. Gondoljunk csak a kertészeti gépbeszerzési pályázatra, amelyre rendszeresen akkora az igény, hogy idő előtt le kell zárni az igénylési időszakot. Az ilyen pályázatok segítenek előremozdítani az ágazatot, a gazdálkodók ezek segítségével tudnak évről-évre jobb minőségű termést előállítani.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés