Hirdetés
A környezetvédő tehén tengeri moszatot legel
A tehenek metánkibocsátása már évek óta téma. Többek szerint leginkább ők okolhatók a klímaváltozásért. Egy 2016-os tanulmány szerint azonban akár 99 százalékkal is csökkenthető a környezetszennyezésük egy új takarmány-alkotóelem segítségével.
Még 2016-ban készült a tanulmány, ami szerint, ha tengeri moszatot adagolunk a szarvasmarhák takarmányába, akár 50-70 százalékkal is csökkenthető a jószágok metánkibocsátása. Ez azért lenne fontos, mert a klímaváltozásért elsősorban az a gáz tehető felelőssé. Ez a kijelentés azonban sokak –elsősorban az érintett állattartók – számára hihetetlennek tűnik. Ír gazdák ezért most utána jártak ennek a feltevésnek.
Az ír gazdálkodók szövetségének környezetvédelmi elnöke ugyanis megkérte az ír tudósokat, vizsgálják meg élesben is a tanulmány realitását és a helyi moszat-felhasználással kapcsolatos lehetőségeknek is nézzenek utána.
Hirdetés
Az ír tehenek lehetnek az elsők, akiket moszatokkal fognak táplálni gazdáikFurcsának tűnhet, hogy éppen Írország kezdte komolyabban vizsgálni ezt a lehetőséget, pedig egyáltalán nem meglepő. Írország ugyanis az élmezőnybe tartozik a marhatartásban az EU-ban, ráadásul olyan szigetország, ahol sok a tengerpart. Így ha a tengeri moszatok takarmányként történő felhasználása valós lehetőség és alkalmazni lehet, ez komoly kiugrási lehetőség lenne az ottani gazdaságnak.
Az eredeti tanulmány egy kanadai gazda tapasztalatain alapult. Ő vette észre ugyanis, hogy a tengeri moszattal is táplált jószágai egészségesebbek voltak, valamint hosszabb párosodási ciklust produkáltak, mint a moszattal nem takarmányozott szarvasmarhák. Később két kanadai kutató folytatta a moszatok jótékony hatásainak vizsgálatát és ők bizonyították be, hogy a szarvasmarhák jelentősen kevesebb metánt termeltek, amikor moszatokat is tartalmazott az étrendjük.
Most 20 tengeri moszatfajtát vizsgáltak a kutatók, melyből egy vörös moszatfajta lett igazán különleges. Ez ugyanis, ha a szarvasmarhák takarmányában 2 százalékban megtalálható, 99 százalékkal csökkenti a jószágok metánkibocsátását.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés