Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) 10 éve nyújt hatékony segítséget és kedvező finanszírozási lehetőséget a mezőgazdasági vállalkozások számára - mondta Nagy István agrárminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.2020-ban alapjaiban alakult át a Széchenyi Kártya Program, az Agrár Széchenyi Kártya Plusz az első volt a krízistermékek sorában, amivel a minisztérium az elsők között reagált a járványhelyzetre.

Nagy István elmondta, hogy a tavaly tavasszal indult, 100 százalék kamattámogatás, kezességi díj- és költségtámogatású, 90 százalékra emelt kezességvállalással működő Agrár Széchenyi Kártya Plusz iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés. A 2020 végéig működő konstrukcióban mintegy 5100 befogadott ügyletben csaknem 97 milliárd forint hitelt helyeztek ki. Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Program 18 éve szakpolitikai finanszírozási eszköztár, az állam és a piac közös sikerterméke. Bejelentette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén. Krisán László elmondta, az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban - az ASZK és ASZK Plusz termékkel - 2020-ban csaknem 123 milliárd forint kihelyezése valósult meg. A 2011 óta működő Agrár Széchenyi Kártyával pedig több mint 311 milliárd forint jutott az agrárszektor vállalkozóinak, és 24 720 ügylet jött létre.

Hatékony segítséget ad a mezőgazdasági vállalkozóknak az Agrár Széchenyi Kártya az agrárminiszter szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Biztonság, költségvetés, kezesség

Nagy István arról is beszélt, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel az elérhető 3 éves futamidejével biztonságot ad az agrárvállalkozások számára. Az agrárminiszter közölte, hogy a tárca saját költségvetési forrásainak terhére nyújtott kamat-, kezességi díj és költségtámogatással biztosítja, hogy a finanszírozás kedvező legyen a vállalkozások számára. Alapesetben az Agrárminisztérium évi 4 százalékpont kamattámogatást nyújt, továbbá 50 százalékos mértékű kezességi díj támogatást is biztosít a vállalkozásoknak. Így ők jellemzően kevesebb, mint évi 1 százalék díj mellett vehetik igénybe Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalását.

A leginkább rászorulóknak

Azzal folytatta, hogy az Agrár-Széchenyi Kártyához kapcsolódóan a minisztérium hangsúlyt helyez a kedvezőtlen időjárási jelenséggel vagy piaci helyzettel sújtott mezőgazdasági vállalkozások támogatására. Részükre 100 százalékos mértékű kamat és kezességi díj támogatást nyújt. Továbbá megtéríti a hitel felvételéhez és fenntartásához kapcsolódó költségeket. Ezzel a kiemelt támogatással az érintett vállalkozások lényegében kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez jutnak, a konstrukció keretében eddig mintegy 2600 kedvezőtlen időjárási vagy piaci körülménnyel érintett vállalkozás jutott csaknem 22 milliárd forint hitelhez.

Nagy István kitért arra is, hogy a forgóeszköz hiteltermék mellett a beruházások támogatása sem szorul háttérbe. A 2019-ben 100 milliárd forint hitelkerettel meghirdetett, széles körben igénybe vehető, beruházási hitelekhez kapcsolódó, 80 százalékos mértékű kamattámogatási programjukat 2021. június 30-ig meghosszabbították. A kamattámogatási programban eddig 976 ügylet keretében több mint 61 milliárd forint összegű beruházási hitel részesült pozitív kamattámogatási döntésben.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás