Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Kuperczkó Adrienn, a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében azt írta, a kutas - aki ellen adatvagyonán alapuló kockázatelemzés eredményeként kezdtek el nyomozni - megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki üzemanyaggal egyes vevőit.

Az egyéni vállalkozó a trükkel mintegy 6700 liter gázolajat adott el, és összesen egymillió forint áfát, valamint 570 ezer forint jövedéki adót nem fizetett be a költségvetésbe. A kutast tetten érték, elfogásakor éppen több 100 liternyi üzemanyagot próbált értékesíteni egy fuvarozónak.

Közel 7 ezer liter gázolajjal feketéző benzinkutast kaptak el egy rajtaütés során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - képünk illusztráció

Így csalt a kutas

A dél-dunántúli benzinkutas megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki az üzemanyagot egyes vevőinek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai épp egy 600 literes IBC-tartály fekete tankolása közben ütöttek rajta. A nyomozók ekkor állapították meg, hogy a gyanúsított a gázolaj-kiszolgáló kútfejet kiiktatta, így sem a mérőóra, sem az azzal összekötött online pénztárgép nem mutatta az eladott üzemanyag mennyiségét - írták.

A NAV az adatvagyonán alapuló kockázatelemzés eredménye alapján kezdett el nyomozni az ügyben, a hivatal bűnügyi, rendészeti és jövedéki szakterületének összehangolt munkája vezetett a benzinkút üzemeltetőjének tettenéréséhez.

Lefoglalás, kihallgatás, készpénz

A rajtaütés után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az adózatlan gázolajat, az elkövetéshez használt gépjárművet és készpénzt is lefoglaltak, a gyanúsítottat pedig üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki - közölte a sajtóreferens.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás