Már csak néhány napig elérhető a gyümölcstermesztő gazdák körében népszerű a “Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” című, VP3-5.1.1.1-21 kódszámú pályázati felhívás. A kiírás 80 százalékos maximális intenzitással támogatja a fagyvédelmi gépek beszerzését. Fontos feltétel a minimum 50 százalék mezőgazdasági árbevétel, és a legalább 6000 euró Standard Termelési Érték (STÉ).

A pályázat 4. szakasza 2022. január 11-ig fogadja a támogatási kérelmeket. A Kormány az Európai Unióval megkötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, illetve a kockázat megelőzés és- kezelés előmozdítását. A cél elérését a mezőgazdasági termelők együttműködésével tervezik megvalósítani a Felhívásban foglalt feltételek mentén.

Balatonvilágos, 2020. március 31. Kajszibarackfákat melegítenek tüzekkel a fagy ellen védekezve egy Balatonvilágos közelében fekvõ gyümölcsösben 2020. március 31-én. MTI/Varga György
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy 
  • a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;  
  • az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek megítélt támogatási összeg maximum 50 százalékának megfelelő előleget biztosít. 
A támogatási kérelmet benyújtók az együttműködés keretében vállalják, hogy 
  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak a Partnerségi Megállapodásban foglalt célok eléréséhez, továbbá 
  • a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 

A felhívás indokoltsága és célja 

A szélsőséges időjárási jelenségek, a klímaváltozás, illetve kiemelten a tavaszi fagykár évről-évre komoly károkat okoz a növénytermesztési ágazat számára. A klímaváltozáshoz történő adaptáció, a környezeti feltételekhez való alkalmazkodás, valamint a kármegelőző- és mérséklő tevékenység rendkívül fontos a termésbiztonság és a jövedelmezőség szempontjából. 

A Felhívás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése érdekében.

A Felhívás a magas költséget kitevő kármegelőző beruházások megvalósításához kíván támogatást nyújtani a termésbiztonság növelése érdekében.

A Felhívás szem előtt tartja az EU kármegelőzésre irányuló törekvéseit, valamint a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megelőzési elvét, mely szerint a veszteségekkel fenyegető jelenségek megelőzésének költsége akár több nagyságrenddel is kisebb, mint a bekövetkezett kár helyreállításának várható ráfordítása. A támogatás lehetőséget biztosít a gazdák számára olyan technológiai fejlesztések végrehajtására, amelyek használatával képesek lesznek elhárítani, vagy mérsékelni a tavaszi fagykárokat. A technológiai fejlesztések eredményeképpen növekszik a termésbiztonság és javul a jövedelmezőség.

A rendelkezésre álló forrás 

A felhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) felhasználását célzó 3-as vidékfejlesztési prioritáshoz, illetve az abból képzett alábbi fókuszterületi célokhoz kapcsolódik a Vidékfejlesztési Programban rögzített módon: 

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint. A jelen felhívás forrását az EMVA és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott projektek várható száma: 150 - 200 darab.

https://www.youtube.com/watch?v=9atTr6R8yuM
Óriási fagykár érte a gyümölcstermesztőket 2021-ben is

Amire figyelni kell: a pályázati feltételek

Az épített gép beszerezéséhez a pályázónak kell, hogy legyen kivitelezője/tervezője és műszaki ellenőre is. Fontos kritérium a minimum 50 százalék mezőgazdasági árbevétel, és minimum 6000 euró STÉ termelési érték megléte.

Nem támogatható a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásban:
  •  jégeső-elhárító – például rakéta alapú vagy talajgenerátoros – rendszer, 
  • illetve a VP3-5.1.1.2- 16 kódszámú felhívás keretei között támogatott rendszer kialakítása, fejlesztése, 
  • aszály kárnemhez kapcsolódó beruházás, valamint egyéb kárnemek hatásainak csökkentésére szolgáló öntözési infrastruktúrát igénylő beruházás,
  • fagyvédelmi gyertya beszerzése.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás