Május 15-ig kell adatot szolgáltatniuk az állatok létszámáról és tényleges tartózkodási helyéről azoknak a állattartóknak, akik tenyészetükre több regisztrált tartási hellyel rendelkeznek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleménye szerint a jelenlegi járványhelyzetben kiemelten fontos az állatok naprakész nyomon követése. A hatékony járványügyi intézkedések előfeltétele, hogy a hatóság pontos információval rendelkezzen minden állatról. Ehhez tartozik az is, hogy egy adott tenyészetben hány állatot tartanak.

A Nébih közleménye szerint az állattartókra vonatkozó rendelet értelmében egy tenyészethez csak egy tartási hely tartozhat. Továbbá az egyedileg nyilvántartott állatoknak a pontos tartózkodási helyükön kell szerepelniük az országos adatbázisban. Azoknál a tenyészeteknél, amelyekhez a korábbi lehetőséggel élve több tartási hely tartozott, az állattartóknak adategyeztetési kötelezettsége áll fenn. Ennek során nyilatkozniuk kell minden tartási hellyel kapcsolatban, hogy kívánnak-e ott tenyészetet létesíteni.

Május 15-ig nyilatkozhatnak a jószágok valós tartási helyérők az állattartók - képünk illusztráció

Elektronikus úton is adatot szolgáltathatnak az állattartók

A Nébih az adminisztráció megkönnyítése érdekében kifejezetten erre az adategyeztetésre kialakított egy egységes bizonylatot, amelynek segítségével a kötelezettség akár elektronikus úton is teljesíthető. Amennyiben a határidőig az adategyeztetés nem valósul meg, akkor az informatikai rendszerben a tartási hely és tenyészet összerendelés automatikusan megtörténik. Az állattartókat az eljárás során történt változásokról a Nébih értesíti - írták.

A „1418 – Komplex bizonylat” számos, jelenleg használatos bizonylatot összevonva, egy lépésben teszi lehetővé
  • a tenyészetek adatainak módosítását, korábban be nem jelentett adatainak rendezését,
  • az állatok tényleges tartózkodási helyének bejelentését,
  • tartási helyek lezárását és azok adatainak módosítását,
  • füljelzők átkötését,
  • létszámadatok bejelentését.

Állat egyedadatok bejelentésére, módosítására, hibalevelek kezelésére nem alkalmas, azokat továbbra is a megszokott módon és bizonylatokon kell az állattartóknak megadni. Az önálló tenyészetek tartói, ENAR-felelősei számára a komplex bizonylat a webALI felületén érhető el. Az adategyeztetés részeként a marhalevelet az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hivatalból kiállítja. Az állattartónál már rendelkezésre álló sertés ENAR füljelzők továbbra is felhasználhatóak, így az átállásnak e tekintetben nincs anyagi vonzata - írta a hivatal.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás