Több mint fél euróval csökkent a húsvéti bárány kilójának felvásárlási ára az olasz piacon a koronavírus járvány kitörését követően. A kereskedők szállítási, feldolgozási és értékesítési nehézségekre hivatkoznak. A termelők januárban és februárban még bízhattak a kedvező húsvéti árakban. Azzal is számoltak, hogy a pánikvásárlások miatt nő az eladott mennyiség és az ár is, de a mostani árak 150-200 forinttal alacsonyabbak, mind az év elején, és 0,4-0,5 euróval alacsonyabbak a tavaly húsvétinál.

Tavaly 440 ezer bárányt exportált Magyarország az olasz piacra, mintegy 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Juh Terméktanács elnökhelyettese. Bátor Árpád idén is a mennyiség csökkenésére számít. A kereslet a nagyobb, 24 kilogramm feletti pecsenyebárányok iránt van, azonban a hazai bárányok súlya jelenleg ettől még elmarad. Ez is rontja a magyar juhászat piaci pozícióját.

Csökkent a bárány felvásárlási ára: a magyar termelők abban bíznak, hogy az állataik elérik a 24 kilogrammos tömeget, mert a pecsenyebárányok iránt nagyobb a kereslet

Bíznak a gyors tömeggyarapodásban a gazdák

Az elnökhelyettes szerint egyelőre nehéz tisztán látni, hogy Olaszországban a koronavírus-járvány miatti korlátozások milyen mértékben nehezítik az áru beszállítását, feldolgozását és értékesítését. Mivel csak néhány nap maradt a húsvéti szállításig, a termelők remélik, hogy a megfelelő súlyt elérő bárányokat, különösen a kos bárányokat sikerül értékesíteniük és legalább a tavalyi húsvéti árakat elérik majd - írta a Magyar Távközlési Iroda híre.

A Juh Terméktanács tevékenysége

A juh- és kecskeszektor ágazati érdekérvényesítő, integráló szerve igyekszik megvalósítani a kiskérődző ágazatok szereplőinek érdekharmonizációját. Elkészíti a termékpályák megfelelő stratégiáit, kidolgozza, és a lehetőségein belül koordinálja az ágazati marketing programot. Szakmaközi szervezetként elemzi a piaci folyamatokat, ennek alapján ajánlott árszinteket-, és szerződés mintákat dolgoz ki a termelők és a felvásárlók-feldolgozók közötti kapcsolatrendszer működtetésének segítésére. Termékenként (hús, gyapjú, tej) munkacsoportokat működtet a piaci folyamatok elemzésére és a marketing programok kidolgozására és megvalósításának segítésére. Közvetlen kapcsolatot tart fenn a juh és kecske szektor szereplőivel, és szaktanácsadás keretében is segíti tagjai működését - írják.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás