Hirdetés
Külkereskedelmi információk az első negyedévről
Vegyesen zárta az első negyedévet a mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmünk. A sertés- és a baromfihús külkereskedelme gyengült, míg a kukoricakivitel másfélszerese volt az egy évvel korábbinak.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 2,6 milliárd eurót, míg a behozatal 1,6 milliárd eurót tett ki folyó év első négy hónapjában. A kivitel értéke nem változott az egy évvel korábbihoz képest, míg a behozatal értéke 4 százalékkal emelkedett. Ezért az egyenleg 5 százalékkal kevesebb lett, mint 2014-ben, azonos időszakban.
A teljes nemzetgazdasági exportból a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek 8,7 százalékot, míg az importból 6 százalékot birtokolt. Az export aránya 0,7 az importé 0,1 százalékponttal kisebb, mint 2014 első négy hónapjában.
Hirdetés
Hazánk sertéskivitele élénkült, a behozatal pedig visszaesett 2015 áprilisában. Folyó év első 4 hónapjában az egy évvel korábbi mennyiség fele került exportra, míg a behozott mennyiség másfélszeresére nőtt.
A vágóhidakon is nagyobb lett a forgalom az első négy hónapban, 17,5 ezer tonnával több sertést vágtak, mint egy évvel korábban. A sertéshús kivitele 600 tonnával, a behozatala 2400 tonnával csökkent idén a tavalyihoz képest.
A sertéshús mellett a baromfihús külkereskedelmi forgalma is csökkent, az export 1300, az import 5400 tonnával maradt el az egy évvel korábbitól.
Hazánk vágóhídjain jelentősen megnövekedett a forgalomA tej exportvolumene 16 százalékkal nőtt, azonban az átlagár 27 százalékkal esett. A tejimport az egy évvel korábbi szinten maradt, és az import átlagára csak 10 százalékkal csökkent.
A kukoricakivitel igen intenzíven alakult 2015 első négy hónapjában. Márciusban 487 ezer tonna, áprilisban 547 ezer tonna került exportra, április végéig pedig összesen 1,8 millió tonna került külföldre, ami másfélszer annyi, mint egy évvel korábban.
A repce exportvolumene kétszeresére nőtt, de a napraforgómag és a napraforgómag-olaj kivitele több, mint 10 százalékkal csökkent.
Forrás: AKI
Fotó: morfondir.ro
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés