A fejlett országokra jellemző, hogy az élelmiszerkészleteket helytelenül használják fel. Sok a pazarlás, valamint a táplálkozási szokások sem túl előnyösek. Számtalan túlsúlyos emberrel találkozni többek között hazánkban is. A FAO szerint ideje Japántól példát venni ezen a téren.

Japánt hozzák fel követendő példaként, a téma pedig nem más, mint a táplálkozás. A FAO szakértői szerint a japánok az egészséges étrend követők mintapéldái, ezért ideje lenne másolni a japán étrendi szokásokat.

Ott ugyanis – fejlett országoktól szokatlanul – a felnőtt lakosság mindössze 4 százaléka küzd az elhízással. Mindezt az úgynevezett „washoku” segítségével tudták elérni. A rendszer alapja a természet szeretete, valamint hogy főleg friss, szezonális, alacsony zsírtartalmú alapanyagokat használva biztosítják a kiegyensúlyozott étrendet.

A japánok étrendjét kellene másolnunk a szakemberek szerint
 

Az ENSZ szerint ezt a széleskörű tudást és tapasztalatot Japán megoszthatná akár európai országokkal is. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a rossz étkezési szokásokra, a nem fertőző betegségek (a szív- és érrendszeri problémák, a rák és a cukorbetegség) fő okozójára. Ezek jelentik a fő halálozási okot nem csak a magas jövedelmű, de egyre inkább a fejlődő világban is. Az ilyen étrend azon túl, hogy egészségtelen, környezetileg sem fenntartható.

Az esetleges japán segítség nem lenne egyedülálló, az ország már sokszor segített a FAO-nak. A több mint 100 millió dollárnyi japán finanszírozás tette lehetővé például a FAO afganisztáni tevékenységét, mely különösen az ország öntözési infrastruktúrájának helyreállítását célozza. Ezen túl az árvizek és konfliktusok után a rászoruló mianmari gazdák is azonnali segítséget kaptak a FAO-tól, szintén japán támogatásból, vetőmagok és műtrágya formájában.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás