30 darab kiemelkedő minőségű öko paradicsompalántát adományozott a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programja javára a Föld Napja alkalmából az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi). Olyan gasztronómiai ínyencségekről van szó, amelyeket eddig leginkább csak a génbankok őriztek. Ezeknek az elfeledett tájfajtáknak helyük van a kiskertekben, az oktatásban és a vacsoraasztalokon is, mondta el az ÖMKi tájfajta paradicsom projektjének felelőse, Takács Bence.

Az ipari termelés következtében az utóbbi évtizedekben kiszorultak a kínálatból azok a tájfajta paradicsomok, amelyek közül több tucatot szabadított ki a génbankból 2012 óta a Kutatóintézet. Az ország egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó önálló szervezetének kutatói azzal a céllal vizsgálták ezeket a tájfajtákat éveken keresztül, hogy újra közkinccsé tegyék a legízletesebbeket és a legalkalmazkodóbbakat. Az ÖMKi anyagát szemléztük.

A paradicsomadomány a legjobban alkalmazkodó és legfinomabb magyar fajtákból állt össze - képünk illusztráció

A legjobbakat adták tovább

Az ÖMKi munkatársai 2016-ig összesen 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak 28 együttműködő gazdaságban. Tavaly pedig a biogazdálkodás és bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítését célzó „Talajtól a tányérig” kampány részeként be is mutatták a legjobb pradicsomokat. A kiválasztott öko palántákat lelkes örökbefogadók nevelték, termésük pedig a kampányzáró augusztusi Nagy Lecsó családi napon a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában került felhasználásra.

Az ÖMKi a 49. Föld Napja alkalmából 30 darab öko palántát adományozott a KÉK városi közösségi kert projektjének. A paradicsompalántákat a legnagyobb hazai ökológiai módszerekkel művelt városi egységben, a 2600 négyzetméter alapterületű Kerthatár Közösségi Kertben ültettek el. Az ÖMKi palántái aztán május közepétől – korlátozott mennyiségben – kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek. A forgalomba hozatal helyéről és időpontjáról az érdeklődők a www.biokutatas.hu oldalon kaphatnak információt.

A hazai paradicsomtermesztésről itt írtunk korábban:

Tartalmas magyar paradicsom segít a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben
Már télen is magyar paradicsom kerülhet a boltokba

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás