A Fendt - SAATEN-UNION gyakorlati bemutatójára 2018. augusztus 23-án került sor Würzburg mellett, Wadenbrunn térségben. Kereken 110 Fendt traktort és egyéb önjáró gépet tekinthettek meg az érdeklődők, melyek egytől-egyig igazodtak a rendezvény mottójához: “Jövő a szántóföldön”. A kiállított gépeken túl a gyakorlati bemutatók során érdekes gépkapcsolatok és élő show műsorokat láthatott a közönség, melyek során a gépek megmutatták, mit is tudnak a gyakorlatban.
Az AGCO/Fendt rendkívül sok új termékkel bővítette termékpalettáját
A gyakorlati bemutatók mellett több Fendt Full-Line programban szereplő gép világpremierje is zajlott. A látogatók megismerkedhettek, kérdezhettek a gyár szakemberitől a legújabb gépeikről és a legmodernebb technológiákról. E rendezvény a legnagyobb európai gépbemutató, ami egy márkához köthető és amely bizonyára sok látogató számára szemet kápráztató nem csak a rendezvény mérete, hanem a bemutatott technika miatt is. Nemcsak a látogatók, hanem a gyár számára is kiemelkedő nap, illetve esemény e gépbemutató, hisz az AGCO/Fendt az elmúlt évek sikereinek köszönhetően rendkívül sok új termékkel bővítette termékpalettáját. Ezek szinte mindegyike bemutatásra került a gépshown. A látogatók meggyőződhettek, mit is jelent a Fendt innováció, a Fendt minőség és milyen technológiák várnak a közelebbi és távolabbi jövőben a gazdákra, amely technológiák bizonyára tovább könnyítik majd a mindennapok munkáját.
Az idei rendezvény is sok látogatót vonzott
Az Agritechnica kiállításon bemutatott újdonságokat, mint például a hevederes Fendt traktorokat is láthatták gyakorlat közben a látogatók. A sok gép és kiállító mellett számtalan kísérleti parcellán mutatta be a SAATEN-UNION a legújabb és legígéretesebb nemesített növényeit. Hat információs szigeten, hat különböző témacsoportban kaphattak az érdeklődők akár egyénre szabott „extra“, háttér információkat a mintegy 90 hektáros kiállítói területen. Az egyik ilyen infószigeten, a „Fendt Smart Farming“-on a Fendt által nyújtott precíziós gazdálkodással kapcsolatos megoldásokat ismerhették meg a gazdálkodók.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás