Hirdetés
Legelő híján hínáron híznak a skót juhok
North Ronaldsay a Skóciához tartozó Orkney-szigetek legészakibb tagja. A szigetet csupán 50 ember és 2 ezer birka lakja. A különlegessége, hogy már a 19. század óta úgy tartanak birkákat, hogy az állatok csak és kizárólag hínárt esznek. A különleges táplálékon tartott birkák egy zöldebb, környezetbarátabb állattartás jövőjét jelenthetik. Egy helyi gazda szerint a hínár minden közhiedelemmel ellentétben igenis tele lehet tápanyaggal, elég csak ránézni a kifejezetten jó húsban lévő birkákra. Különösen jó, hogy a víz telente is sok friss hínárt mos partra, így a téli táplálás sem okoz nehézséget. Az ottaniak szerint a hínár még az állat húsának is jót tesz, ma már van olyan londoni hotel is, amelyik innen rendel bárányhúst.
A helyi viszonyokról a BBC közölt hosszú riportot, amire a 444.hu talált rá. A cikkből többek között az derült ki, hogy a szigeten korábban egy 21 kilométer hosszan kövekből felhúzott fal akadályozta meg a birkákat abban, hogy a füves területekre menjenek. A helyiek 1832-ben építették a falat, hogy a legelőket elkerítsék a teheneknek. A több ezer éve a szigeten élő birkák pedig alkalmazkodtak a fűmentes körülményekhez és a hínárt eszik. A BBC cikke szerint a szigeten élő bárányokon kívül egyetlen olyan állatról tudni azt, hogy kizárólag hínárt eszik; ez a Galapagos-szigeteken élő tengeri leguán.

Egy új mezőgazdaság alapja lehet?
Az utóbbi időben amerikai, új-zélandi és ausztrál kutatók is érkeztek a szigetre, hogy megfigyeljék a hínáron tartott juhokat. Az ok, hogy a hínártól a birkák sokkal kevesebb metánt eregetnek a légkörbe, mintha füvet legelnének. Ezért vannak, akik szerint a hínáralapú állattartás egy környezetkímélőbb mezőgazdaság fontos része lehet. A brit gazdálkodók szerint a változtatással ráadásul sok állat takarmányát könnyebben lehetne helyben beszerezni. Jelenleg ugyanis a takarmány összetevőinek egy jelentős része a világ más részeiről érkezik az állatokhoz.
Hirdetés
A hínáron tartott birkák húsa telt és ízletes, így nem csak a skót séfek dolgoznak vele szívesen, hanem a londoni hotelek éttermeiben is különlegességnek számít. Amikor II. Erzsébet királynő a gyémántjubileumát ünnepelte, az ünnepi menüben a North Ronaldsay-i birkahús is helyet kapott - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés