Átadták a díjakat a győzteseknek a KWS kukorica hibridek termelési versenyében. A KWS Magyarország Kft. 2015-ben hagyományteremtő céllal indította útjára Szemes Kukorica és Silókukorica termelési versenyeit. A versenyek célja, hogy népszerűsítse az új hibrideket és felhívja a figyelmet a folyamatosan megújuló kukorica hibrid portfólióra. Ezeken kívül pedig fontos feladata a partneri kapcsolatok erősítése és a termelőkkel való szorosabb szakmai együttműködés segítése.

Az idei évben három helyszínen és időpontban hirdették ki az eredményeket. Kecskeméten 2018. január 11-én, Hévízen, 2018. január 16-án, Hajdúszoboszlón pedig 2018. január 17-én adták át a Termelési Versenyek díjait. A három rendezvényen összesen 16 díjat osztottak ki. Az eseményről a KWS sajtóanyaga tájékoztatott.

Három helyszínen volt díjeső a KWS kukorica hibridek versenyének eredményhirdetésén

A vállalat a versenyek mellett tavaly elindított egy másik programot is; a KWS Teszt Akadémiát. A program elindításának célja az volt, hogy a cég egy olyan termelői kört alakítson ki, akik a piacra kerülés előtt 1 évvel tesztelik a legújabb KWS kukorica és napraforgó hibrideket. Emellett fontos volt, hogy megismerjék a tesztelők véleményét a hibridekről, és szakmai információkat gyűjtsenek a legújabb anyagokról még a piacra kerülés előtt. A tesztelő helyszínek is versenyeztek egymással, és a legjobb eredményt elérő termelők díjat kaptak.

KWS Silókukorica Termelési Verseny

A KWS Silókukorica Termelési Versenyre 2017-ben a KONSENS TOP kategóriás silókukorica-hibriddel lehetett nevezni. A versenyre 42 termelő jelentkezett, közülük végül 33 mintát vizsgált az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.

A jelentkezők megoszlása települések szerint - KWS kukorica hibridek, silókukorica

Az eredmények kiértékelését a következő bíráló bizottság végezte:

Dr. Orosz Szilvia, Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., takarmányanalitikai igazgató

Dr. Könyves László, Állatorvostudományi Egyetem, Tanszékvezető, egyetemi docens Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék

Dr. Tóth Tamás, Kaposvári Egyetem, Tanszékvezető, egyetemi docens Táplálkozástudományi és Termeléstechnológiai Tanszék

Dr. Kismányoky András, KWS Magyarország Kft., Agroszerviz szakértő

Bírálati szempontok és díjazás

A KWS Silókukorica Termelési Versenyen 3+1 kategóriában hirdettek győztest az alábbi kategóriák szerint:

  • Legtöbb emészthető keményítő: „Emészthető keményítő bajnok”
  • Technológiai eljárás – Szemroppantás: „Roppantottság bajnok”
  • Tenyészidőszakban elért hozamok: „Hozam bajnok”
  • „Silókukorica Nagydíj”: Több vizsgált paraméter együttes eredménye és a beérkező zöld silókukorica minta táplálóanyag-tartalmának eredménye
Eredmények és díjazottak: 
TOP 3 eredmény kategóriánként
KWS Silókukorica Termelési Verseny díjazottak
A silókukorica kategória legjobbjai
KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny

2017-ben a Szemes Kukorica Termelési Versenyre 124 fő jelentkezett 102 településről. A versenyre a CLIMACONTROL3 kukoricahibridekkel lehetett nevezni.

A KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny három hibridje
Bírálati szempontok és díjazás

Az eredmények értékelésekor az alábbi bírálati szempontokat határozták meg: 14,5 százalékos szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam.

Ennek megfelelően a díjazás az alábbiak szerint alakult: Hibrid kategóriánként az első 3 legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelők.

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny díjazottak
A képek és a táblázatok forrása: KWS Magyarország Kft.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás