Szinte minden háztartásban fellelhető a vaj, amelyet felhasználhatunk étkezéseink során sokféleképpen, akár közvetlenül fogyasztva, akár sütemények alapanyagaként. Egészséges, sok felhasználási módot rejt magában és már jól ismert, Belgiumban mégis arra a döntésre jutottak a kutatók, hogy akár más módon is elő lehetne állítani a terméket, ezzel csökkentve az ökológiai lábnyom mértékét. Erre pedig megoldásként a rovarok szolgáltak.

A rovarokat a keleti országokban már évszázadok óta fogyasztják. (Fotó: Pixabay, Satyaprem)

A belgiumi Genti Egyetem kutatói azzal kísérleteztek, hogy vajon a rovarokból kinyert zsír, egész pontosan a katonalégy lárvájának zsírja helyettesítheti-e a mindenki által ismert vajat. A választás azért épp a rovarokra esett, mert ezek ökológiai lábnyoma elenyésző azon állatokéhoz képest, amelyek élelmiszerforrásként szolgálnak az emberek számára. Így úgynevezett vakkóstolásokat szerveztek, ahol háromféleképen elkészített ételt kellett kóstolniuk a jelentkezőknek. Az első tányéron teljes mértékben vajból készült étel volt, ezt követte a negyed részben rovarzsírral készült étel tányérja, a kóstolást pedig a félig rovarzsírral, félig szokásos vajjal készült étel zárta. Az eredmények alapján pedig a kutatásban résztvevők nem vettek észre különbséget az ételek között, mindhárom esetben ugyanolyan finomnak találták azokat.

Ez pedig arra enged következtetni, hogy a jövőben számíthatunk arra, hogy a boltok polcain is szembetalálkozhatunk rovarokból készült zsírral, hiszen mindamellett, hogy az íztesztelők nem vették észre a cserét, és valójában ízlett nekik a termék, a rovarzsír még egészségesebb is a lecserélni kívánt hagyományos vajnál a kutatók állítása szerint.

Miért lehet egészségesebb?

A kutatást végző Daylan Tzompa-Sosa elmondása alapján a rovarzsír más típust képvisel, mint a vaj, valamint laurinsav tartalmának köszönhetően javíthatja is az ember egészségét. A laurinsav képes különböző baktériumokat, vírusokat és akár gombákat is eltávolítani az emberi szervezetből, antibakteriális, antimikrobiális és gombaölő hatásának köszönhetően. Ezen jótékony hatásain kívül pedig könnyebben képes lebontani az emberi szervezet, mint a hagyományos vajat.

Ezen kívül persze a környezetre gyakorolt hatása sem elhanyagolható, hiszen Európában is nagy mennyiségű rovar él, így a szállítás által létrejövő környezetterhelés csökken.  

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás