Nem kedvez az időjárás a betakarítással foglalkozó gazdáknak. A csapadék folyamatosan lassítja a munkálatokat, amikor pedig nem esik pár napig, nem száradnak rendesen a növények. Ettől függetlenül még nincsenek nagyon lemaradva a Fejér megyei gazdák az ilyenkor szokásos tennivalókkal.

Az őszi árpa vetése már megye szerte a vége felé közeledik, valamint az őszi búza vetésének 30 százalékával is végeztek a termelők. Emellett a napraforgót már mindenki betakarította. A hozamra viszont nem feltétlenül lehetnek büszkék a gazdák. Kezdetben hektáronként 3,5 tonnát takarítottak be, az aratás végére azonban ez a mennyiség 3,2 tonnára esett vissza.

Az időjárástól függetlenül jól haladnak a gazdák a betakarítással
 

A feol.hu információi szerint a kukorica betakarítása kissé akadozik a folyamatosan visszatérő csapadék miatt, de már féltávnál járnak a munkálatok. A hozamok a tengeri esetében jók, 7,5-8 tonnát aratnak átlagosan hektáronként.

Ennek akár örülhetnének a kukoricát termesztők, de a felvásárlási árak miatt biztosan lehervad a mosoly az arcukról. Annak ellenére sem kúsznak feljebb az árak, hogy az átlagosan 18-20 százalékos nedvességtartalommal betakarított magokat szárítani kell és ez plusz kiadásokkal jár. A mesterséges vízelvonás miatt 50-100 forinttal is emelkedhet a termelési költség tonnánként.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás