Valószínűleg az első paradicsom a mai Peru területéről származik, itt a „vad” növény még mindig megtalálható az Andokban. Mire az európai hódítók megérkeztek, már széles körben elterjedt a termesztése. 

Nem vitás, hogy a paradicsom rendkívül előnyös beltartalmi tulajdonságai és kitűnő íze miatt a világ egyik legkedveltebb élelmiszernövénye. Úgy gondolnánk, nagyon sokat tudunk is róla. Vélhetően azonban még a téma szakértői számára is tartogat meglepetéseket a következő, igen érdekes összeállítás.

Kezdetben dísznövény volt, az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők (Fotó: Pixabay)

~ A spanyol hódító, Hernán Cortés lehetett az első, aki paradicsomot vitt Európába. A növény első említése az európai irodalomban 1544-ben Pietro Andrea Mattioli olasz orvos és botanikus könyvében volt. Ő azt javasolta, hogy az új típusú – sárga színű – „padlizsánt” vigyék Olaszországba.

~ Magyar történeti források először 1649-ben Pozsonyban említik a nevét. Valószínűleg párhuzamosan olasz-német, illetve balkáni közvetítéssel terjedt el. Kezdetben dísznövény volt, az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők.

~ Körülbelül 10 ezer paradicsomfajta létezik világszerte! Ezek számos színskálán mozognak, az érett paradicsom lehet sárga, rózsaszín, lila, fehér és akár fekete is! Utóbbira remek példa a Yoom paradicsom, amely nemcsak különleges színével, hanem édes – savanyú umami ízével is hódít a gasztronómia kedvelőinek körében.  

~ A floridai Walt Disney World Resortban van a világ legnagyobb paradicsomnövénye, amely 56,73 négyzetmétert tesz ki. Ez nagyobb, mint egy olimpiai méretű úszómedence!

~ Bár ennek nem vagyunk annyira hívei, de a La Tomatina fesztiválon Spanyolországban a látogatók 150 ezer paradicsomot hajigálnak egymásra.

~ Egy év alatt egy növényből 522,464 kilogramm termést szüreteltek, ez Guinness-rekord!

~ A valaha regisztrált legnagyobb paradicsomot 1986-ban az USA-ban, Oklahomában szedték. Több mint 3,5 kilogrammot nyomott.

~ Az Egyesült Államokban, Ohio államban annyira szeretik a paradicsomot, hogy a paradicsomlé hivatalos állami ital.

~ Paradicsompalántákat már az űrben is neveltek.

(A syngenta.hu összeállítása alapján)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás