Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében. A bűncselekmény sajtóhírek szerint a korábban az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó, 2016. december 31-én megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz köthető. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ügynek összesen 117 vádlottja van. Két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozott, és ennek mintegy kétszeresét akarta a továbbiakban megszerezni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonban 2013-ban leleplezte őket.

Az ügyészség szerint az egyik vádlott, egy 43 éves férfi, aki az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatali rendszerben dolgozott vezető beosztásban, 2011-től a támogatások jogosulatlan megszerzéséért bűnszervezetet épített ki. Célja azoknak a területalapú támogatásoknak a megszerzése volt, amelyekre a jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő igényt. A férfi 2012-ben bevonta a bűnszervezetbe egy 60 éves, vezető beosztású kollégáját, aki később maga is kialakított egy külön, szervezett elkövetői kört. A két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozott, és ennek mintegy kétszeresét akarta a továbbiakban megszerezni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonban 2013-ban leleplezte a bűnszervezetet.

Komoly büntetéseket szabtak ki 117 személyre a félmilliárd forint uniós agrártámogatás elcsalása miatt - Fotó: Magro.hu, CSZS, illusztráció

117 személy kapott büntetést a félmilliárd forint uniós agrártámogatás elcsalása miatt

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen 118 ember ellen. A Fővárosi Törvényszék nagyrészt a vádnak megfelelően hétfőn megállapította a 118 vádlottból 115 bűnösségét, egy vádlott az eljárás során elhunyt. A törvényszék elsőfokú ítéletében a 60 éves férfit 7,5 év börtönre, 8 év közügyektől eltiltásra és 6 millió forint pénzbüntetésre, a 43 éves férfit 8 év 10 hónap börtönre, 3 millió forint pénzbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rajtuk kívül sok további vádlottat ítélt letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre, vagy sújtott pénzbüntetéssel, továbbá több mint 100 millió forint értékben rendelt el vagyonelkobzást Az MTI így írta: “Sajtóhírek szerint az eljárás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz köthető.”

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás