Idén eddig a tavalyihoz hasonló mennyiség, közel 2610 traktor talált gazdára, ám októberben már több mint 12 százalékkal kevesebb traktort vettek a magyar gazdák, mint egy évvel korábban. A legkeresettebb traktormárka a John Deere, ugyanakkor csökkent a New Holland márka népszerűsége, míg látványosan nőtt a TGB márka iránti érdeklődés.

2019 októberében az öt legnépszerűbb traktormárka sorrendje Magyarországon a következő volt: John Deere, New Holland, TGB, Polaris és Kubota - írta meg a carinfo.hu adataira hivatkozva az agrarszektor.hu.

A New Holland is rajta van az 5 legnépszerűbb traktorok listáján (Fotó: Magro.hu)

John Deereből 55-öt adtak el októberben, ami 13 darabbal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor, de New Holland-ból és Polaris-ból is kevesebbet vásároltak most a gazdák, mint 2018 azonos hónapjában. Hatalmas népszerűségnek örvend azonban a TGB, idén októberben 11 darab talált gazdára, míg tavaly ugyanekkor mindössze 2 darab. 2019 első tíz hónapjában sokkal kapósabb volt a John Deere márka, mint tavaly ugyanekkor, idén ugyanis 593 kelt el a tavalyi 510-hez képest. TGB-ből idén 33-at vásároltak a gazdák, míg tavaly mindössze 11-et. A New Holland népszerűsége ugyanakkor látványosan visszaesett, a tavalyi 296-hoz képest ugyanis idén mindössze 205 darabot adtak el októberig.

2019 októberében összesen 215 traktort értékesítettek Magyarországon, ami a tavalyihoz képest 12 százalékos csökkenést jelent. Szeptemberhez képest ugyan minimálisan nőtt a vásárlási kedv, mert akkor csak 191 traktor talált gazdára, ám ez a tavaly szeptemberi 234 darabhoz képest látványos csökkenést jelent. 2019-ben eddig összesen 2610 traktort adtak el Magyarországon, ami a 2018-as 2525-höz képest minimális emelkedést jelent.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás