Hirdetés
Ma erős zivatarokkal és szaharai homokkal vegyített jégesővel tör ránk a forróság
Szerdán eleinte nyugaton és északnyugaton, délután pedig az ország középső részében és északon várhatunk szórványos záporokra, zivatarokra. Helyenként felhőszakadás, jégeső és viharos szél is kísérheti a heves zivatarokat. Többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik a délies szél.
A hajnali órákban 17–25, délután 27–41 fok között alakul a hőmérséklet. A nyugati országrészben lesz a leghidegebb, délkeleten pedig a legmelegebb a levegő – írja az Időkép. A légkörben továbbra is nagy mennyiségű szaharai homok található, ami szűri majd a napsütést.

Csütörtökön aztán sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de szórványos záporokra, zivatarokra is napközben, elsősorban a Tiszántúlon, de szorvényosan északon is. Több helyen élénk, néhol erős lehet a déli, délnyugati szél. Hajnalban 15–23 fok, délután pedig 27–34 fok várható.
Hirdetés
Pénteken növekvő fátyol és gomolyfelhők zavarhatják majd meg a napsütést. Többfelé, legkisebb eséllyel az északnyugati tájakon számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Az északira, északkeletire forduló szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk, helyenként erős lökések. A délutáni maximumok 26–32 fok között várhatók.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés