Csütörtökön jellemzően erősen vagy legfeljebb közepesen felhős égkép várható, csak kevés szűrt napsütés lehet. Napközben nyugat felől több hullámban valószínű eső, zápor, emellett főként délutántól zivatarok is várhatóak, utóbbiak legnagyobb eséllyel a Dunántúl déli felén és az északkeleti, keleti megyékben alakulhatnak ki. Többfelé megerősödik a délnyugati szél, sőt zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 23 és 30 fok között alakul, csak a tartósan csapadékos helyeken lehet ennél kissé hűvösebb. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtök este átmenetileg csökken a csapadékhajlam, hajnalban már főként a Dunántúlon eshet az eső, ezzel együtt pedig néhány órára a felhőzet is felszakadozik, csökken. A nyugati, északnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul - írta honlapján a met.hu.

Várható időjárás csütörtökön

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nap első felében előfordulhatnak napos körzetek, illetve időszakok. Több helyen, akár több alkalommal lehet eső, zápor, főleg délen és keleten néhol zivatar. Helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat, eleinte inkább a Dunántúlon, később főleg a délnyugati, déli megyékben. Ugyanakkor maradhatnak száraz országrészek. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, néha erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul.

Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű.

Vasárnap felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Az összefüggőbb csapadékzóna kelet felé távozik, mögötte szórványosan valószínű zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás