Hirdetés
Magyar feltalálók a mezőgazdaságért
Immáron hatodik éve ünnepeljük feltalálóinkat, a világ más országaihoz hasonlóan. Bár a legtöbb találmánynak az iparra volt nagy hatása, számos területen könnyítette és könnyíti meg ma is az agrárszereplők életét. Nézzük most meg, hogy a mezőgazdaság mit köszönhet a magyar feltalálóknak!
Miért pont június 13-a?
Első magyar Nobel-díjasunk, Szent-Györgyi Albert 1941-ben ezen a napon jelentette be találmányát, a jól eltartható, nagy C-vitamin tartalmú készítmények előállításának eljárását. Ezért, a ’89-ben alapított Magyar Feltalálók Egyesületének 20. évfordulóját, 2009. június 13-án ünnepeltük először. Azóta pedig ekkor tartjuk a Magyar feltalálók napját.
Mit tettek a feltalálók a mezőgazdaságért?
A gőz energiáját használja fel a gőzgép, amit James Watt talált fel. Használták gőzüzemű traktorok (lokomobil) üzemeltetésére, de malmokban is. A lokomobil nem volt túl sikeres szállítóeszköz, de nagyon hasznossá vált a mezőgazdasági üzemek önjáró erőgépeként, cséplőgépeket, vagy széna bálázókat hajtott meg.
Hirdetés
A mezőgazdaságban megjelenő gépek jelentősen megkönnyítették a munkát. A rajzon arató- és cséplőgépek Fotó: mozaweb.hu
Telkes Máriának köszönhetjük a napenergia hasznosítását, és az ehhez kapcsolódó eszközöket is, mint a napelem, a napkemence, és a napelemes vízlepárló. Egyre több gazdaság ismeri fel szükségességét, és alkalmazza a napelemeket, mint természetes energiaforrást.
Hol lennének manapság a mezőgazdasági drónok, vagy különböző agrárszoftverek, ha annak idején nincs Neumann János. Ő alkotta meg ugyanis, az akkor még több szobányi méretű digitális számítógépet. Bizonyára már akkor sejtette, hogy később egy tenyérnyi eszköz is hasonló teljesítményre lesz képes, és a mezőgazdaságban is nagy hasznát veszik a számítógépes programoknak. „A munka oroszlánrészét akkor kell majd elvégezni, ha a gép már elkészült, és használható lesz. Ekkor magát a gépet kell majd kísérleti eszközként fölhasználni.”
Sokat fejlődött több mint 60 év alatt a számítógép
Okolicsányi Ferenc doktori diplomáját megszerezve Londonban telepedett le. Utolsó éveiben egy itteni magtermeltető és –kereskedő cég főmérnöke volt. Ezen időszak alatt készítette el elektronikus elven működő magosztályozó gépét, ami a színkülönbség érzékelésén alapul. A cég nem csupán maga kezdte el alkalmazni a gépet, de belekezdett a gyártásába és eladásába. Majd különböző terményekre is kidolgozta a változatait. A cég mostani nevén Gunson’s Sortex Ltd. az ilyen gépek vezető beszállítója, a 100-nál is több országba exportálnak.
A csonthéjas hulladék magvakból építőanyag, az úgynevezett meggymag beton (biobeton) készül Fazekas Andrea találmánya során. A magokat 1-10 napig sólében kell áztatni, utána 400-1000 literes üstben felfőzik, majd keverőgéppel átmossák, terményszárítóban szárítják. Ezt követően zsákokban, szellős, száraz helyen tárolható és bármikor felhasználható. Az ezen meggymagokból készült betonok súlya hatod akkora, mint a hagyományos betonok, miközben teherbírásában nem marad el tőlük. Sokkal jobb hő- és hangszigetelő, valamint fagyállóbb társainál.
Kühne Endrét nevezik a magyar mezőgazdasági gépgyártás megteremtőjének. Németországban nevelkedett édesapja által, aki itt dolgozott. Magyarországra a Mezőgazdasági Gépek és Szerszámok Állandó Kiállítására érkezett, majd itt is maradt a német rokonai intő szavai ellenére. Jól tette, mert egy kis vidéki műhelyet jelentős műszaki színvonalú gyárteleppé alakította, és számos új gyártmányt fejlesztett ki. 1866-ban mutatta be új típusú sorvetőgépét. De gyártottak ekét, altalajtúrót, lókapát, vetőekét, cikcakkboronát, rögtörőt, dobvetőgépet, kanalas vetőgépet, kukoricamorzsolót, szecskavágó gépet, répavágót, gyökér- és gumómosó gépet. Akkoriban sok faanyagot használtak fel, de még így is nagyban segítették a sorvégi fordulók nehézkes kezelését. Neki köszönhetjük a vetés szélesebb körű hazai gépesítését, a Hungária Drill nevű lófogatú sorvetőgéppel.
Hungária Drill, Kühne Endre találmánya Fotó: mek.oszk.hu
Forrás: Wikipédia, magyarelme.blogspot.hu
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés