Átadták a Sotiva Seed Kft. 170 millió forint értékű beruházással megvalósított máktisztító üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban. Sotkó Gyula, a máktisztító üzem ügyvezetője arról beszélt, hogy a máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint viszont a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a tárca nemrégiben egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé, amelyből 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozás korszerűsítésére, a fennmaradó 10 milliárd forintot pedig a bor- és szőlőágazat fejlesztésére lehet felhasználni. Ezzel a kiírással a Sotiva Seed Kft.-nek is lesz lehetősége további fejlesztésekre, ugyanis a társaság a mostani gépbeszerzés után egy mákmosó eszközre is benyújthatja a pályázatát - tette hozzá a tárcavezető. Az eseményről az Agrárminisztérium számolt be.
Máktisztító üzem kezdhette meg működését Tiszavasváriban - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
Tiszavasvári környékén nagy hagyományai vannak a mák termeltetésének és feldolgozásának.
Saját erőből, nemesítéssel finomítva
Sotkó Gyula szerint az első beruházás egy máktisztító gép üzembe állítása volt, ezen kívül a termeléshez szükséges más eszközöket, targoncákat és csomagológépeket is vásároltak. A beruházást a Sotiva Seed Kft. saját erőből finanszírozta. Az ügyvezető hozzátette, hogy a cég kiemelten kezeli a mák nemesítését, mert az étkezési mák készítéséhez alacsony, míg az ipari mák létrehozásához magas morfin- és alkaloidtartalom szükséges.
Új máktisztító üzemet adtak át Tiszavasváriban - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
A mákot csak nemesítéssel lehet finomítani, a Sotiva Seed Kft. jelenleg négy helyen végeztet valamilyen nemesítést. A cég árbevétele folyamatosan nő, 2016-ban 16 millió, 2017-ben 612 millió forint volt. A cég az idén eddig mintegy 800 millió forintos árbevételt realizált, és jelenleg 16 munkavállalót foglalkoztat. A nyilvános cégadatok szerint a társaság adózott eredménye két évvel ezelőtt egymillió forint, míg 2017-ben már 97 millió forint volt - írja az Agrárminisztérium.
máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás