A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok és a halászok figyelmét, hogy – a hatályos jogszabályok értelmében – 2019. február 1-jén nulla órától tilos a csuka kifogása és elvitele Magyarország halgazdálkodási vízterületein. A fajlagos tilalom március 29-én éjfélkor ér véget. A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet értelmében 2019. február 1-jén (pénteken) nulla órakor kezdődik és 2019. március 29-én (pénteken), a nap huszonnegyedik órájában végződik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje. Tekintettel arra, hogy a rendeletben rögzített fajlagos tilalom vége, azaz március 31. napja idén hétvégére esik, a korlátozás két nappal korábban ér véget.
Február 1-jén elkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje - Fotó: Pixabay, meinig
A csuka szaporodási ideje az év tél végi, kora tavaszi időszakára esik. Hazánk halgazdálkodási vízterületein – a mesterségen állománypótláson túl – a sikeres természetes szaporodás lehet az alapja a következő évek egészséges csukaállományának, ezért indokolt ebben az időszakban e szép ragadozó hal védelme. Fontos, hogy a hazai horgászok és halászok ne csak az esetleg megfogott csukák visszahelyezésével védjék a halakat, hanem kíméljék azokat a területeket is, ahol a csuka szaporodása várható, ezeken az élőhelyeken, partszakaszokon lehetőleg ne horgásszanak más ragadozó halakra sem! A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 2.§ 6) pontja szerint a hal kifogásának minősül a halnak és más hasznos víziállatnak a halászat vagy a horgászat során történő megfogása és a vízbe vissza nem engedése (elvitele). Vagyis a tilalom ezen tevékenységek mindegyikére vonatkozik. Forrás: Nébih

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás