A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat és a halászokat, hogy hamarosan ívnak a keszegféléink, ezért - a hatályos jogszabály értelmében - április 15-én elkezdődik a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna fajlagos tilalmi ideje. Tekintve, hogy a tilalmi idő első napja idén vasárnapra esik, a tilalom az azt követő munkanapon lép érvénybe, vagyis a keszegfélékre vonatkozóan április 16-án nulla órakor kezdődik és május 31-én (csütörtök) éjfélkor végződik. A Nébih felhívja a horgászok és halászok figyelmét, hogy a jogszabály szerint a fajlagos fogási tilalmi idő alá tartozó halakat, valamint amely fajoknak a beazonosítása a horgász számára nem egyértelmű a kifogás esetén, a fogást követően haladéktalanul és kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult.
Április 16-ával indul keszegféléink tilalmi ideje (Fotó: pixabay, andyballard)
Fontos tudni, hogy április 27-ig még tart a balin, a sügér és a fogassüllő fajlagos tilalmi ideje is, a kősüllő pedig egészen június 29-ig védelmezett, azaz mind a fent említett, mind ezen halfajok horgászata tilos! Jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, továbbá az Állami Halőri Szolgálat feladatvégzését érintő bejelentésüket az alábbi e-mail címen tehetik meg: allamihalor@nebih.gov.hu Forrás: Nébih

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás