A megszokottnál lényegesen korábban, akár már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke kedden az MTI-vel. Mint elmondta, a szőlő két-három héttel előrébb jár az érésben a sokéves átlaghoz képest. Ez véleménye szerint annak köszönhető, hogy a tavasz nagyon rövid volt az idén. Ugyan a tél kitolódott, de aztán nagyon gyorsan nyárias melegbe fordult az időjárás, a szőlő már májusban virágzásnak indult, ami igen ritka jelenség.
Nagyon korán kezdődhet a szüret a tokaji borvidéken (Fotó: Pixabay, Couleur)
Molnár Péter hozzátette: a korai érési állapot miatt valószínűleg már augusztusban elkezdődhet a sárgamuskotály szürete, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Kiemelte, amennyiben az időjárás továbbra is kegyes lesz a borvidék gazdáihoz, átlagos, vagy azt egy kicsit meghaladó és kiváló minőségű lehet az idei termés. Ebben az esztendőben eddig nem érte számottevő jégkár az ültetvényeket és növényvédelmi szempontból sem volt nehéz az elmúlt néhány hónap - mondta. A hegyközségi elnök úgy véli, hogy - bár az aszú érése még nagyon távoli -, nagyon magas mustfokról is indulhat ősszel az aszúsodási folyamat, ami kiváló évjárat alapját képezheti.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás