A holland környezeti hatásvizsgálati hatóság (NEAA) által közzétett mutatók szerint a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országaiban, Indiát leszámítva, tavaly csökkent, vagy stagnált az emisszió, ami a szénfelhasználás visszaesésének és a megújuló energiaforrások fokozott használatának köszönhető - írta a The Guardianra hivatkozva az MTI.

A stagnáló emisszió ellenére azonban még mindig hatalmas mennyiségű - 2016-ban több mint 35 milliárd tonna - szén-dioxid kerül a levegőbe évről-évre, feltornászva a globális átlaghőmérsékletet és növelve a pusztító időjárási szélsőségek kockázatát. Emellett az egyéb üvegházhatású gázok, elsősorban a szarvasmarhák által kibocsátott, valamint a kőolaj- és földgáz-kitermelés során, illetve a földgázszállító csővezetékek repedéseiből származó metánmennyiség is növekszik, 2016-ban 1 százalékkal.

Ők is okolhatóak a szén-dioxid emisszió miatt
 

Mivel immár negyedik éve szinte változatlan szinten van a globális emisszió - ami példa nélküli ilyen erős gazdasági növekedés idején -, a kutatók egyre biztosabbak abban, hogy nem csupán átmeneti csökkenésről van szó, hanem az emberiség túl van a kibocsátási csúcson. A holland jelentés szerint Kínában - amely a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó - 0,3 százalékkal csökkent a kibocsátás 2016-ban. Az Egyesült Államokban 2 százalékos, Oroszországban 2,1 százalékos volt a csökkenés. Az Európai Unióban stagnált a kibocsátás, noha Nagy-Britanniában 6,4 százalékos volt a csökkenés a szénfelhasználás visszaesése miatt. A világ öt legnagyobb kibocsátója közül mindössze Indiában növekedett az emisszió, méghozzá 4,7 százalékkal. Jelentős volt a növekedés továbbá Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Törökországban és Ukrajnában. Jos Olivier, a NEAA vezető kutatója szerint ugyanakkor nincs garancia arra, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás a jövőben továbbra is stagnálni, vagy csökkenni fog. A szakember szerint a gázárak növekedése például fokozottabb szénfelhasználást eredményezhet az Egyesült Államokban.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás