Augusztus sem egy unalmas hónap a kertészetek szempontjából. A veteményesben betakarítási és vetési munkálatok váltják egymást, míg a gyümölcsösben gőzerővel megkezdődik a szüret.

A kertben megkezdhetjük a vöröshagyma felszedését, melynek külön technológiája van. A hagymákat, miután kiszedtük a földből hagyjuk ott száradni, majd ezt követően tisztogassuk meg és tegyük tárolási helyére. Ideje szalmát tenni a magnak szánt cukkini alá, nehogy rothadásnak induljon. Közben el lehet vetni a gyorsan növő salátaféléket, és ideje elvetni a korai fejes káposzta magjait is.

A vöröshagyma betakarítása is éppen augusztusra esik
 

A gyümölcsösökben sem áll meg az élet. Ha még nem tettük, szedjük le az érett bogyósokat, majd az öreg vesszőket metsszük vissza és most lehet bujtással is szaporítani. Emellett telepíthetünk új szamócást, permetezi is kell alma- és körtevarasodás ellen, valamint a nyári almát le kell szüretelni.

A virágoskertbe érve ideje magot gyűjteni az évelőkről, a fűszer- és gyógynövényekről. Az elvirágzott cserjéket vágjuk vissza, a tűlevelűeket pedig nyírjuk meg. A tavaszi hagymás növényeket most kell elduggatni.

Az üvegházakban a legfontosabb dolog ilyenkor a szellőztetés, erre figyeljünk minden nap. Emellett a téli salátákat is elvethetjük tálakba, valamint a muskátli és a fukszia dugványait is el kell ültetni.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás