Jövőre kezdődhet el a Pick új gyártóüzemének építése Szegeden, a beruházással 30 százalékkal növelik a nemespenészes szárazáruk, köztük a magyar téliszalámi értékesíthető mennyiségét. Ezt Sutka László megbízott vezérigazgató jelentette be a csongrádi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. A jelenleg tervezés alatt álló új készítményüzemet az M43-as autópálya 5-ös út találkozásánál lévő 100 hektáros fejlesztési területen építik meg.

Az új üzem elsősorban az export bővítését teszi lehetővé - közölte a vezérigazgató. A Pick Szeged Zrt. 2010-től a legnagyobb magyar agrárintegráció, a 8600 munkavállalót foglalkoztató, tavaly 266 milliárd forintos forgalmat elérő Bonafarm csoport tagja. A Pick 63 milliárd forintos forgalmával a csoport legnagyobb forgalmú tagja, 2100 alkalmazottjával pedig a legnagyobb munkaadója is. A cég két szegedi, alsómocsoládi és bajai gyárában évente 40 ezer tonna húskészítményt állít elő. Ebből csaknem 11 ezer tonna a téliszalámi, ez a jelenlegi kapacitás felső határát jelenti - közölte Sutka László.

Szeged, 2019. június 4. Még több magyar téliszalámi juthat el külföldre az új gyáregység elkészülte után - a képen Installáció látható a Pick Szeged Zrt. irodaházának bejáratánál 2019. június 4-én - fotó MTI/Rosta Tibor

A magyar piacon a márkatermékek között 15 százalékos részesedésével a Pick a legnagyobb szereplő. A forgalom 25 százaléka export, a legfontosabb külföldi piac Németország, ahol az értékesítést saját disztribúciós cégen keresztül végzi a cég. A vállalkozás termékeit 35 országba exportálják, legrégebbi külföldi partnere az Alexander Grünfeld Svédországban, amely 76 éve a szegedi cég vevője - hangzott el.

Pénz és Pick, árbevétel

A nyilvánosan hozzáférhető beszámoló alapján a Pick Szeged Zrt. tavaly 63,163 milliárd forint árbevételt ért el, szemben az előző évi 66,392 milliárddal. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 46,721 milliárd forintra nőtt a 2017. évi 46,087 milliárd forintról, míg az exportbevétel 20,3 milliárd forintról 16,442 milliárd forintra csökkent. A társaság üzemi eredménye 5,454 milliárd forint volt 2018-ban, közel háromszorosa az előző évi 1,858 milliárd forintnak.

Sutka László, a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a cég irodaházában 2019. június 4-én. Fotó - MTI/Rosta Tibor

A magyar téliszalámi történelme

Pick Márk 1869-ben, 26 évesen váltotta ki iparengedélyét. Elsősorban búza-, és paprikakereskedelemmel foglalkozott, saját paprikamalma is volt, de már ekkor is készített szalámit. Dél-Olaszországban ismerte meg a szalámikészítést, majd a receptúrát a magyar alapanyagokhoz és ízléshez igazította.1883-ban a vállalkozás fő profilja már a szalámikészítés volt. A jelentős fejlődés Pick Márk fiai idejében történt, az 1930-as években elsőként alkalmazták az országban az ipari hűtéstechnológiát, ami lehetővé tette az egész éves gyártást, megsokszorozva ezzel a termelés mennyiségét. Az üzem a szocialista tervgazdaság idején is töretlenül fejlődött, a téliszalámi jelentős exporttermék volt. Az egyik fontos beruházás volt 1970-76 között az új gyártelep kialakítása. A rendszerváltást követően történt a cég privatizációja, vállalatcsoport jött létre a széthulló magyar élelmiszeripar elemeiből. A téliszalámi 150 éve az eredeti receptúra szerint készül, a hagyományokat szalámimesterek örökítik tovább generációról generációra. Jelenleg ezt a munkát Függ István végzi, aki 43 éve a cég munkatársa - mondta Sutka László.

Függ István szalámimester a Pick Szeged Zrt. sajtótájékoztatóján a cég irodaházában 2019. június 4-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor
Cikkajánló: Mohácson nagyüzemben vágják a téliszalámiba kerülő disznókat

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás