Minden óvintézkedés ellenére tovább terjed a hazánkat is érintő madárinfluenza Európában. A helyzet egyre aggasztóbb, Németországban már országos karanténon gondolkodnak az illetékesek.

Csütörtökön Alsó-Szászországban egy gazdaság teljes állományát kellett leölni a madárinfluenza miatt. Összesen 16 ezer darab (!) szárnyast vágtak le, miután kimutatták a H5N8 vírust az állomány egyes egyedeiben, sőt, a szomszédos két gazdaságban is elrendelték ezt, ami további 92 ezer baromfi végét jelenti.

Németországban is országos karanténon gondolkodnak a gazdák
 

Az index.hu információi szerint joggal félnek a németek, Alsó-Szászország ugyanis a baromfitenyésztés központja Németországban. Csak a vírus megjelenésének körzetében több mint 13 millió szárnyast tartanak. Már több tartományban bevezettek megelőző intézkedéseket – Magyarországhoz hasonlóan -, de most a német mezőgazdasági minisztérium tervezi, hogy elrendelik az egész országban a baromfk zárt tartását.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza két hónapja bukkant fel. A fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. Ez a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám 2005 óta. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás