Minden korábbit jóval felülmúló áron, 780 ezer euróért, vagyis nagyjából 276 millió forintért vettek meg egy hordó burgundi bort a világ egyik legrégibb jótékonysági borárverésén a franciaországi Beaune-ban, Burgundiában. A 160. Hospices de Beaune karitatív aukción egy névtelenséget kérő kínai vevő ajánlotta meg a korábbi rekordot kereken 300 ezer euróval meghaladó árat a vezértételért, egy 228 liter bort tartalmazó hordóért.

Az új csúcs literenként 3421 eurós (1,2 millió forintos), palackonként 2708 eurós (975 ezer forint) árat jelent. Az árverés bevételét teljes egészében a koronavírusos betegek életéért küzdő egészségügyi dolgozóknak ajánlották fel. A korábbi, 480 ezer eurós rekord 2015-ban született, az azt megelőző – 400 ezer eurós – pedig 2010-ben. A Hospices de Beaune jótékonysági borárverést hagyományosan november közepén tartják, a tavalyi rendezvény megtartását előbb felfüggesztették, majd újra engedélyezték, végül 2020. december 13-ra halasztották a koronavírus miatt. A járványügyi előírások betartása céljából a korábbi 600 helyett idén csak 171 érdeklődő licitálhatott a helyszínen, a beaune-i vásárcsarnokban, a többiek online, telefonon vagy meghatalmazott útján vehettek részt az árverésen.

A Hospices de Beaune karitatív aukción egy névtelenséget kérő kínai vevő ajánlotta meg a rekordárat egy 228 liter bort tartalmazó hordóért

4,5 milliárd forintért vettek bort a licitálók

A legdrágább tételt megvásárló kínai vevő is a Bichot kereskedőházon, az árverés hagyományosan első vásárlóján keresztül licitált. Az aukción összesen 12,7 millió euró (4,5 milliárd forint) értékben keltek el márkás burgundi borok. A Hospices de Beaune jótékonysági szervezetet 1442-ben alapította Nicolas Rolin, III. Fülöp burgundi herceg kancellárja a tartomány egy kisvárosában, Beaune-ban. A borárverés a burgundi borok legnevesebb aukciójává nőtte ki magát.

https://www.youtube.com/watch?v=5fEfCYfLiMY
Az árverés legkomolyabb tételének ismertetése

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás