Cégünk, a Corteva Agriscience a kukorica és a napraforgó mellett nagy hangsúlyt fektet az őszi káposztarepce nemesítésére is. Ennek a munkának az eredményeképpen van lehetőségünk elérhetővé tenni a hazai gazdálkodók részére a Pioneer® őszi káposztarepcék a legújabb generációját. Ezt a generációt külön névvel illetjük, mert nem csupán egy átlagos lépcsőfokot jelentenek nemesítésünkben, hanem legalább egy dupla lépcsőfoknak tekinthetőek! Ez a generáció a NextGen hibridkör.

Az ide tartozó hibridek mindegyikéről – így jelen esetben a PT314 és a PT315 Pioneer® hibridekről – elmondható a következő tulajdonságegyüttes.

  • Kiugró termésszint a kiváló pergésellenállás révén. A kiváló pergésellenállás az új HMX (HarvestMax) génnek köszönhető, ez a gén egy magas fokú kipergés-ellenállóságot biztosít, emiatt nagymértékben lecsökken az érés során felnyíló becők száma.
  • Erőteljes vigorral rendelkeznek, emellett gyors őszi fejlődés és tavasszal korai újraindulás jellemzi őket.
  • Nagyon jó kórtani tulajdonságaik vannak.

Mit érdemes tudni e két új Pioneer® hibridről?

PT314

A kiugróan magas terméspotenciál alapkövetelmény egy új hibridnél, ez a korai tenyészidejű PT314 esetében sem kétséges.

A kiugró termés mellett a PT314 a Pioneer® portfólió egyik legmagasabb olajtartalmú hibridje.

De ami a kiváló termésszinthez és a nagyon magas olajtartalomhoz társul, és szintén nagyon fontos, az a pergéssel szembeni ellenállás. E tekintetben is az élen végzett fejlesztői sorainkban.

Nagyon jó kórtani tulajdonságai vannak: továbbfejlesztett fóma ellenállás és tarlórépa-sárgaság vírus rezisztencia.

Erőteljes vigorral rendelkezik, emellett gyors őszi fejlődés és tavasszal nagyon korai újraindulás jellemzi. Ehhez a nagyon korai újrainduláshoz egy viszonylag korán kezdődő virágzás tartozik.

Összegezve a PT314-es csúcstermő képességét, erős kipergés-ellenállóságát és kimagasló olajtartalmát, bátran állíthatom, hogy egy kiváló repce hibrid áll a gazdálkodók rendelkezésére a 2023-as vetési szezonra.

PT315

A közép-késői tenyészidejű PT315 Pioneer® hibrid nagyon hasonló az eddigiekben jellemzett PT314 hibridhez.

Ennek megfelelően kiugró termésszinttel rendelkezik a kiváló pergésellenállásnak köszönhetően.

Gyors őszi fejlődés és tavasszal korai újraindulás jellemzi. Ehhez a gyors tavaszi újrainduláshoz egy viszonylag korán kezdődő virágzás társul.

Nagyon jó kórtani tulajdonságai vannak: továbbfejlesztett fóma ellenállás és tarlórépa-sárgaság vírus rezisztencia.

Ráadásképpen mindezek mellett kiemelem, hogy termésének magas olajtartalma van.

Hazánk teljes területére javaslom a PT315 hibridünket, ugyanis az elhangzott számos pozitív tulajdonság mellett rendkívül széles adaptációs képessége van, ami alapja egy hibrid sikeressé válásának.

Próbálja ki Ön is saját területén, és győződjön meg a PT315 kiváló tulajdonságairól!

SÓLYOM JÁNOS | Vetőmag Termékmenedzser
Corteva Agriscience

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás