A 27. héten a belpiaci gömbparadicsom átlagára az előző hetihez és az előző évihez viszonyítva is csökkent a Budapesti Nagybani Piacon. A tölteni való édes paprika ára ugyanakkor kissé drágult. A meggy átlagára megegyezik a tavalyival, a belföldi cseresznye viszont jóval drágább, mint egy évvel ezelőtt, ilyenkor.

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a 27. héten a belpiaci gömbparadicsom átlagára (260 forint/kilogramm), az előző hetihez és az előző évihez viszonyítva is csökkent: mérettől függően az idei 26. hetinél 16-17 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 26-27,5 százalékkal alacsonyabb volt. A tölteni való édes paprika ára ugyanakkor kissé meghaladta a 2019. 27. heti átlagárát: a 30–70 mm méretében (370 forint/kilogramm) 7 százalékkal, a 70 mm-nél nagyobb vállátmérőjű méretben (460 forint/kilogramm) 5 százalékkal. A lecsópaprikát a vizsgált héten 310 forint/kilogramm leggyakoribb áron kínálták.

Az ömlesztett sárgarépa kilogrammonként 200 forintért került a felhozatalba, a csomós pedig 220 forintért, így az ömlesztett 5 százalékkal alatta maradt, míg a csomós kiszerelésű sárgarépa 42 százalékkal felülmúlta a tavalyi 27. heti átlagárát. A petrezselyemgyökér esetében mind a kilogrammos (625 forint/kilogramm), mind a csomós kiszerelésű (280 forint/csomó) az 52 héttel korábbinál alacsonyabb heti átlagáron szerepelt a Budapesti Nagybani Piac kínálatában. A belföldön termesztett gumós zellert 325 forint/kilogramm és 235 forint/darab áron értékesítették.

A hazai káposztafélék közül a fejes káposzta kilogrammonként 145 forintért (a tavalyi azonos héten 200 forintért), a vöröskáposzta 265, a kelkáposzta 200 (2019 27. hetében 250, illetve 215) forint/kilogramm leggyakoribb áron került a heti választékba. A karfiolt 285 forint/kilogramm (–14 százalék), míg a kínai kelt (245 forint/kilogramm) az előző évi azonos hetivel megegyező leggyakoribb áron kínálták.

A magyar cseresznye 900–1300 forint/kilogramm áron került a 27. heti felhozatalba, (egy éve 600–720 forint/kilogramm), míg a meggy átlagára a 2019. 27. hetihez hasonlóan kilogrammonként 450–525 forint között mozgott. A hazai 30 mm+ méretű kajszi 900, a külpiaci 700 (Görögország), illetve 880 (Olaszország) forint/kilogramm leggyakoribb áron került a Budapesti Nagybani Piac választékába, ami mind a hazai, mind a külföldi kajsziknál emelkedést jelentett.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás