Néhány nappal ezelőtt közzétettünk egy cikket, amiben a legnépszerűbb meggyfajtákat vettük górcső alá. Mivel nem fért bele egy cikkbe az összes közkedvelt meggyfajta, így most itt a folytatás!

Kántorjánosi 3

A Kántorjánosi meggyfajta Mátészalka környékén került szelektálásra. Ennek az egyik klónja a Kántorjánosi 3 nevet kapta, amely egy igen közkedvelt fajta lett hazánkban. Érése június végére, július elejére tehető attól függően, hogy az ország mely részén termesztik. Gyümölcse közepes méretű, 5 gramm körüli tömeggel rendelkezik. Alakja nyomott gömbre emlékeztet. Gyümölcshúsa piros, kemény, repedésre nem hajlamos. Friss fogyasztásra, tartósításra, fagyasztásra is kiválóan alkalmas.

Korai pipacsmeggy

A Korai pipacsmeggy a Pándy és a Császár meggy hibridjeként jött a világra. Június közepétől szedhető, elsősorban a cukrászok használják sütemények készítéséhez, díszítéshez. 4-5 grammos gyümölcsei gömb alakúak, kellemes ízűek, friss fogyasztásra is alkalmasak. A gyümölcsök csak tökéletesen éretten szüretelhetőek sikeresen géppel, egyéb esetben kézi szedés javasolt.

Maliga emléke

A Maliga emléke fantázianévre hallgató meggyfajta a Pándy és az Eugénia meggy keresztezéséből jött létre. Június 20 körül érik, 2-3 héten keresztül szüretelhető. Nagyméretű gyümölcsei 7-8 grammosak is lehetnek, alakjuk egy nyomott gömbre emlékeztet. Héja sötétpiros színű, húsa középkemény, rostos, finom ízű. Friss fogyasztásra és konzervipari célokra is alkalmas.

Meteor korai

Ez a fajta a Pándy és a Nagy angol meggy keresztezésével jött létre. Jó tulajdonságokkal rendelkezik, rendszeresen és bőven terem. Június első napjaiban kezd érni, innentől szüretelhető. Gyümölcse kicsi, közepes méretű, 4-5 grammos. Lapított gömb alakú, sötét piros színű. Húsa közepesen kemény, finoman rostos, sötétpiros. Íze kellemesen savanykás, édes, friss fogyasztásra is alkalmas.

Pándy meggy

A Pándy klónok a kárpát-medencei meggypopulációból szelektált fajták. Termőképessége rendkívül változékony, évjárattól függően gyenge, közepes, de kiemelkedően jó is lehet. A gyümölcsök méretére nem lehet panasz, nagy, olykor igen nagyméretű gyümölcsöket terem. A meggy alapja lapított gömb alakú. Héja sötét színű, vastag, míg húsa szintén sötétpiros, közepesen kemény. A meggyfajta termesztésénél figyelembe kell venni, hogy igen fogékony a moníliás fertőzésre.

Pipacs 1

A Pipacs 1 egy rendkívül bőtermő meggyfajta, június 22-25. közé tehető az érési ideje. Gömb alakú gyümölcsei 4-5 grammos tömegűek lehetnek. Héja és húsa egyaránt világos színűek. Íze kesernyés, friss fogyasztásra kevésbé alkalmas, inkább konzerv és cukrászipari célra használható fel. Moníliával szemben toleráns fajta.

Piramis

Az M221 és a Meteor korai meggyfajták keresztezésével hozták létre ezt a június elején érő fajtát. Gyümölcsei igen nagy méretűek, akár 26 mm átmérőjűek is lehetnek. Héja és húsa sötét piros színű, íze igazán kellemes, friss fogyasztásra alkalmas. Teljes érést követően kb. 2 hétig tárolható el a fán a gyümölcs.

Újfehértói fürtös

Újfehértó környékén végzett tájszelekcióból származó meggyfajta. Rendszeresen és bőven terem, július első napjaiban érik. Gyümölcse közepes méretű, 5-6 grammos. Héjszíne fénylő, sötétpiros, húsa közepesen kemény. Íze finom, így ez a meggy friss fogyasztásra is alkalmas. Gépi betakarítása is kiválóan megoldható. Nem érzékeny fagyokra és moníliára sem, viszont tápanyag és vízigénye magasabb a többi meggyfajtához képest.

Forrás: resinfru.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás