Szépen fogytak a mezőgazdasági gépek az óév utolsó hónapjában. A megszokotthoz képest azonban műtrágyából jóval kevesebb vásároltak, közben viszont vetőmagból többet vettek a gazdák.

Jó hónap volt a december a növényvédő szerek, valamint az erő- és munkagépek szempontjából. Jelentősen megnövekedett ugyanis az említett termékek forgalma az előző hónapokhoz képest. Ezzel megdőlt a korábbi trend, amikor elsősorban műtrágyából vásároltak be a gazdák az óév végén. Most jellemzően még vetőmagból is többet vettek a gazdák, mint műtrágyából.

Szokatlanul jól fogytak a gépek decemberben
 

Az egyszerű és összetett műtrágya iránt tehát mérsékelt volt a kereslet, egyedül a talajerő utánpótlásra használt műtrágyák forgalma volt kiemelkedő decemberben az AKI információi szerint. Az értékesítési árak az egy hónappal korábbihoz képest néhány százalékkal emelkedtek, a MAP kivételével. Az előző év decemberi árához viszonyítva azonban 15–25 százalékkal visszaestek a műtrágyák tárgyhavi árai.

A téli időszakban a növényvédő szerek forgalma minimális szokott lenni, ehhez képest a Force és a Pulsar szereket kiemelkedő mennyiségben vásárolták a gazdálkodók.

A mezőgazdasági gépek piaca viszont (a szokásostól eltérően) 2016 decemberében szinte szárnyalt, erősebb hónapot zárt, mint novemberben, valamint az egy évvel korábbi forgalmat is felülmúlta. A kis teljesítmény kategóriás traktorok értékesítési átlagára az előző hónaphoz képest nem változott, talajlazítókból és a műtrágyaszórókból a kisebb értéket képviselő termékeket vásárolták a termelők, míg a váltva forgató ekékből és a kukorica vetőgépekből a magasabb árkategóriát képviselő gépekre ruháztak be.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás