Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy tilos a fakitermelés az UNESCO Világörökség részét képező, lengyelországi Białowieża őserdőben. A WWF számára ez nagy eredmény, hiszen a természetvédő szervezet két éve kiemelten küzd a világörökségi helyszínek védelméért, amelyek a Föld kevesebb, mint 1 százalékát teszik ki. Európa legnagyobb bölényállománya, farkasok, hiúzok és hatalmas mennyiségű holtfa - többek között ezek jellemzik a kontinens egyik legnagyobb őserdejét, a Białowieża-erdőt. Lengyelország korábbi környezetvédelmi minisztere, Jan Szyszko 2016-ban jóváhagyta az ipari mértékű fakitermelés engedélyezését a területen, és háromszorosára növelte a kivágások megengedett mértékét. Ennek következtében lengyel és nemzetközi természetvédelmi szervezetek, köztük a WWF is tiltakozott az Európai Bizottságnál a kontinens egyik utolsó őserdejében indított fakitermelés ellen - írta a Greenfo.hu portál.
Az európai őserdő a lengyel bölény otthona - immár nem veszélyezteti az ott élő állatokat és növényeket a fakitermelés
Az Európai Unió Bírósága tavaly év végén azonnali fakitermelési tilalmat írt elő az erdőben mindaddig, amíg meg nem hozzák a végső döntést. A döntés pedig most született meg, amivel megerősítették korábbi álláspontjukat: uniós jogot sért, és illegális volt az intenzív fakitermelés a Białowieża-erdőben.
A mai nap egyértelmű győzelem kontinensünk vadvilága számára. Ugyanis sem a természetet, sem az Európai Unió törvényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek értelmében a lengyel környezetvédelmi miniszter, Henryk Kowalczyk köteles visszavonni azokat a döntéseket, amelyek lehetőséget adtak az intenzív fakitermelésnek a területen. A miniszter feladata megóvni a Białowieża élővilágát a jövő generációi számára - mondta Andreas Baumueller a WWF Európai Irodájának szakértője.
Miért olyan nagy jelentőségű az európai őserdő megvédése?
A Białowieża-erdő Európa utolsó, nagy kiterjedésű síkvidéki őserdeje a mérsékelt övben. A lengyel-fehérorosz határon elterülő erdőség Lengyelországban 63.000 hektárt tesz ki, amely az európai Natura 2000 hálózat része, valamint az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
Az erdő biológiai sokfélesége, valamint az élővilág számára nélkülözhetetlen holt faanyag magas aránya miatt a terület természetvédelmi szempontból különösen értékes.
Itt él Európa legnagyobb bölényállománya: a faj egyik utolsó szabadon élő egyedét 1921-ben ejtették el, visszatelepítését komoly erőfeszítésekkel tudták csak megvalósítani. Ezen kívül az erdő olyan jellegzetes állatoknak nyújt otthont, mint a hiúzok és a farkasok.
Ez az uniós döntés mindannyiunk számára megóvja ezt a hatalmas természeti értéket. Sajnos hazánkban nem maradtak nagy kiterjedésű őserdők, de a százhúsz évnél korosabb erdők aránya is alig éri el a két százalékot. Ha nem vagyunk képesek megóvni az öreg erdőket - különösen a védett területeken -, az értékes élőviláguknak is előbb-utóbb búcsút inthetünk - mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. Az Európai Unió Bíróságának határozata egyértelmű jelzés a döntéshozók felé, hogy a világörökségi területeken tervezett romboló és nem fenntartható tevékenységek elfogadhatatlanok mind az emberek, mind a szervezetek és intézmények, mind pedig a bolygó számára.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás