Évről-évre bővül a hazai mezőgazdaság kibocsátása, így jó úton halad ahhoz, hogy ismét húzóágazattá nője ki magát Magyarországon. Mindez nem alakulhatott volna így, ha nem történik komoly gépesítés az ágazatban, a mezőgépgyártáson azonban még dolgozni kell.

Az AGROmashEXPO megnyitóján többek között a mezőgazdaság hazai helyzete is téma volt. A magyar mezőgazdaság 2010 óta folyamatosan nő, hat év alatt 55 százalékkal bővült, 2016-ban 2620 milliárd forint volt a kibocsátása, amely a nemzetgazdaság 21,4 százalékát tette ki.

A magyar gazdaság motorja a mezőgazdaság
 

Ennek megfelelően a magyar gazdaság motorjának is tekinthetjük a mezőgazdaságot és ez már nem csak átvitt értelemben van így. Ugyanis az elmúlt években komoly gépesítések zajlottak le az ágazatban, többek között a gépvásárlási támogatásoknak is köszönhetően. További nagy szerepe volt a mezőgépgyártásnak és kereskedelemnek is a fejlődésben.

Szakértők szerint 2017 a gépgyártők és a kereskedők számára is a növekedés éve lesz. Adottak a feltételek a magyar agrárium további fejlődéséhez, az elmúlt hat év következetes munkája erre jó alapot ad.

Az FM Sajtóközleménye szerint tavaly, az előző évihez hasonlóan, mintegy 155-160 milliárd forint volt a magyarországi mezőgépforgalom, ami az idén az elnök szerint 165-170 milliárd forint lehet.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás