Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este Berlinben a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárát, a Nemzetközi Zöld Hetet (Internationale Grüne Woche), amelyen Magyarország a 43. alkalommal vesz részt. A megnyitó ünnepségen Magyarországot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos képviselte. 

Beszédet mondott Christian Schmidt német mezőgazdasági miniszter, aki az EU és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodásáról - a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) nevű szerződésről - szóló tárgyalásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az EU nem enged szigorú élelmiszerbiztonsági előírásaiból.

A miniszter az agrárágazat jelentőségét kiemelve rámutatott, hogy 2050-ben már 9 milliárd embert kell majd ellátni élelmiszerrel. A Nemzetközi Zöld Hét pénteken nyílik meg a látogatók előtt. A berlini vásárvárosba 400 ezer vendéget, köztük 100 ezer szakmai látogatót várnak a január 25-éig tartó jubileumi, 80. vásárra, amelyen 68 országból 1658 kiállító mutatja be termékeit.

Magyarország a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága szervezésében ismét nemzeti standdal jelentkezik, és több cég önálló standdal vesz részt a vásáron. A magyar vállalkozások így több mint 300 négyzetméteren mutatnak be minőségi és prémium termékeket, például marcipándesszerteket, fűszerkrémeket, vadhús- és mangalicakészítményeket.

A berlini vásár az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén hetedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA). A tanácskozás fő témái közé tartozik a TTIP, az orosz embargó, az élelmiszerbiztonság és az éhínség elleni nemzetközi küzdelem.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás